Vegyünk elő papírt és tollat, majd végezzük el a következő személyiségtesztet!
Ha szeretnénk megismerni az erős és gyenge pontjainkat, akkor rajzoljunk le egyet a három síkidom közül: négyzet, háromszög, kör.
Most ebbe rajzoljunk bele még egyet az előbb említett formák közül. Ha kész a rajz, akkor válasszuk ki az alábbi képről azt az ábrát, amelyik a leginkább hasonlít a rajzunkra, végül olvassuk el az eredményt!firka1. Körben kör: Befelé forduló emberek lehetünk, aki nehezen nyit mások felé. Ha nem zárkózunk el teljesen, akkor a környezetünk is másképpen fog viszonyulni hozzánk, aminek hatására jobban fogjuk érezni magunkat a bőrünkben. Ha valakit közel engedjük magunkhoz, akkor az illető megláthatja bennünk, hogy valójában mennyire szeretetreméltóak vagyunk.

2. Körben négyzet: Mások kiegyensúlyozott, nyugodt, megbízható embernek ismernek. Kevés emberrel vesszük körül magunkat, de ők mindig számíthat ránk. Soha vagy csak ritkán kockáztatunk. Amikor valami biztos az életünkben, akkor azt nehezen számoljuk fel a bizonytalanért.

3. Körben háromszög: Mindig keressük az újat, a változást, és nem félünk változtatni. A környezetünk olykor nem tud követni, de ez minket nem érdekel, mert így érezzük jól magunkat. Kreatív, különc ember hírében állunk.

Minket nem lehet kiismerni, mert nem engedjük, hogy mások mélyebben megismerjenek, ezért előfordulhat, hogy magányosak, boldogtalanok leszünk. Merjünk szeretni, és engedjük, hogy szeressenek!

4. Négyzetben kör: Nagyon jó szervezőkészséggel rendelkezünk, ráadásul intelligens emberek vagyunk, ám előfordulhat, hogy nincs önbizalmunk. Jól tennénk, ha erősítenénk az önértékelésünket.

A pozitív szavakat ne csak egy szerény mosollyal nyugtázzuk, hanem határozott, boldog hangon köszönjük meg! Természetesen ez nem egyik napról a másikra fog változni, de bele fogunk jönni, ha gyakoroljuk.

5. Négyzetben háromszög: A környezetünk tudja, hogy hányadán áll velünk, mert kimondjuk, amit gondolunk. Ez korrekt, egyenesen hozzáállás, amíg odafigyelünk arra, hogy nem mindig nekünk van igazunk. Jól tennénk, ha lassítanánk, végiggondolnánk a mondandónkat, és csak ezt követően vágnánk bele.toll6. Négyzetben négyzet: Rendszerető, alapos, precíz személyek vagyunk, akit mindezért tisztel a környezete, ám ez csak a felszín, mert a bensőnkben egy ennél szabadabb lélek rejtőzködik. A rejtett oldalunk mer szárnyalni, álmodozni, és titokban szeretné megváltani a világot.

A gyenge pontunk az, hogy nincs merszünk megosztani másokkal a titkos gondolatainkat, ezért még a hozzánk legközelebb állók sem tudják, hogy milyen mély terveink, ötleteink vannak, pedig nyugodtan beszélhetünk, mert nem fog bolondnak nézni az, aki ismer.

7. Háromszögben kör: Társasági, boldog, kiegyensúlyozott személyek vagyunk. A problémáinkat nem reklámozzuk, ezért mások azt hihetik, hogy velünk mindig és minden rendben van. Habár sokan vesznek körül, mégis könnyen lehet, hogy magányosnak érezzük magunkat. Keressünk egy olyan igaz barátot, akiben tényleg megbízhatunk, akinek mindent elmondhatunk.

8. Háromszögben négyzet: Szellemes, szórakoztató, mókamester emberek vagyunk, aki a társaság lelke. A gyenge pontunk az, hogy kerüljük a konfliktusokat, nem merünk szemtől szembe kiállni a problémákkal. Nehezen mutatjuk ki az érzelmeinket.

9. Háromszögben háromszög: Bámulatos a kreativitásunk, teherbírásunk, emiatt minden olyan pályán és elfoglaltságban megálljuk a helyünket, amihez ezek a készségek kellenek. A környezetünk kicsit különcnek, beképzeltnek tarthat, mert szeretünk a társaság középpontjában lenni.

(Forrás: noiportal.hu)