Új módszert próbál ki Brandy Young, aki szeretné fejleszteni a diákok személyiségét.homeNincs sok szabadideje egy iskolásnak, hiszen reggel 8 órától az iskolapadot koptatja, majd délután vár rá a házi feladat, ami után talán marad egy kevéske ideje a játékra, családjára, de aztán korán ágyba kell bújnia, hogy holnap elölről kezdje a folyamatot.

Brandy Young, egy texasi másodikosokat oktató tanárnő, ennek a gyakorlatnak szeretne véget vetni azzal, hogy az idei tanévben nem ad házi feladatot, mert szeretné, ha a diákok olyasmivel töltenék a tanórák utáni időt, ami fejleszti a személyiségüket.

A tanítónő, aki szülő is egyben, levélben fogalmazta meg a házi feladattal kapcsolatos irányelveket, majd az üzenetet személyen adta át a szülőknek.

A levél így szólt:

„Kedves Szülők!
A nyáron kutatást végeztem, aminek az eredménye alapján kipróbálok valami újat. Idén csak akkor kell házi feladatot írniuk a gyerekeknek, ha valamivel nem végeztek a tanítási idő alatt, de külön otthonra házit nem adok.

A kutatások ugyanis azt mutatták ki, hogy a házi feladat nem javít a gyerekek teljesítményén. Sőt! Arra szeretném kérni Önöket, hogy adjanak olyan elfoglaltságot a gyerekeknek otthon, ami hozzájárul a fejlődésükhöz. Vacsorázzanak együtt az asztalnál, olvassanak közösen, játszanak a szabadban, fektessék le aludni időben a gyerekeket!

Köszönettel:
Brandy Young”furnitures-creative-kids-activity-table-with-full-wood-material-and-fancy-design-furniture-cheerful-activity-table-design-ideas-for-kidAz egyik 7 éves kislány, Brooke anyukája nagyon elégedett az újítással, ezért a levélről készült képet feltöltötte a Facebook oldalára, ahol már több, mint 65 ezer felhasználó osztott meg. Az anyuka örömmel fogadta, hogy az idei tanévben nem fogják túlterhelni a gyermekét az iskolában.

Young ezzel kapcsolatban elmondta, hogy tisztában van azzal, hogy a diákok milyen keményen hajtanak nap, mint nap, ezért otthon más jellegű dolgokat kell megtanulniuk. A tanító elárulta, hogy szeretné a tanulók egész személyiségét fejleszteni, és szerinte nem tesz jót nekik, hogy hazaérve még a házi feladattal kell foglalkozniuk.

Young nézeteivel nagyon sokan egyetértenek. A feltöltött levél alatti hozzászólásokban többen azt a reményüket fejezték ki, hogy más tanárok is rájönnek, hogy nincs szükség házi feladatra. A levélről készült képet feltöltő anyuka nagyon kíváncsi arra, hogy milyen lesz a gyakorlatban az újítás, valamint hangot adott annak, hogy nagyon örül, hogy a lánya mostantól felszabadultan mehet haza, délután pedig igazi gyerekként viselkedhet, tehát játszhat, barátkozhat és több időt tölthet a családjával.

Mivel a tanítónő maga is anyuka, ezért különösen jól tudja, hogy mennyire fontos a család, emiatt szeretné közelebb hozni egymáshoz a családokat. Young arról is beszélt, hogy mindegy, hogy közkedvelt lesz-e a módszer, vagy sem, mert ő arra kíváncsi, hogy egyáltalán működik-e, ám ehhez az kell, hogy kipróbálják.

Young ötlete más tanárok fülébe is eljutott, aminek hatására egyre több környékbeli oktató gondolkodik azon, hogy ad egy esélyt az új irányelvnek. Ezt a hatást örömmel fogadta Young, aki minden kollégájának azt javasolja, hogy amennyiben úgy érzik, hogy valamivel fejleszthetik a gyerekeket, akkor azt tegyék meg. Ha pedig mégsem válik be a módszer, akkor egyszerűen meg kell változtatni.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)