Ha szeretnénk, hogy a pénzünkért valóban megfelelő lakást, albérletet kapjunk, akkor az alábbi szövegek lehetnek árulkodók.albi1. Tágas terek: Nagy belmagasság. Télen befűthetetlen.

2. Fiatalos: Amerikai konyhás, kicsi, IKEA-bútoros. A fiatalos talán azt jelentheti, hogy a bulinegyedben található, vagy a falakat rikító színűre festették, igénytelenül rendezték be a lakást, esetleg új építésű társasház, ahol nagyon sok a fiatal, akik imádnak házibulizni, nyáron artikulátlanul röhögnek az éjszaka közepén.

3. Két szobás: Arról próbálnak meggyőzni, hogy a hall/galéria/előszoba egy szoba.

4. Teljesen bútorozott albérlet: Ez gyakran azt jelenti, hogy a tulajdonos odahordta az összes bútort, amit már semmire sem lehet használni, de lusta elszállítani. Képtelenség lesz ezektől megszabadulni, ráadásul egy új darab, amit magunknak vennénk, el sem fog férni a lakásban.

5. Nyugalom szigete: Az Isten háta mögött, a város/falu szélén, ahol nincs semmi. Ez nem nyugalom, hanem magány.

6. A város ütőere: Tehát rettenetesen forgalmas, zajos, hiszen itt található a buszpályaudvar/vasútállomás, egyéb közlekedési csomópont.

7. Részben bútorozott: Akad egy ágy, tévéállvány. A másik szobában egy polc, ami azonnal leszakad, ha rátennénk a könyveinket. Bútort akarunk? Vegyünk magunknak!

8 Cirko fűtés: Leharcolt, régi gázkonvektorokat jelent.

9. Patinás polgári lakás: Nagy belmagasságú lakás egy gangos házban, ahol az előző évszázadban cserélték ki utoljára a nyílászárókat. Ebből következik, hogy a hideg szél átjut a réseken, az előszobában októbertől márciusig hideg van. Amikor pedig leesik a hó, akkor a lakásból kilépve azonnal szembetaláljuk magunkat a ténnyel, hogy tél van.

10. Jó állapotú/esztétikai felújítást igényel: Nem teljesen lepusztult, viszont muszáj felújítani, tehát rengetegbe fog kerülni.

11. Kilátás az Országházra: A fürdőszoba sarkából láthatjuk, de csak akkor, ha megfelelő szögbe fordítjuk a fejünket. A szép kilátás egyébként gyakran azt jelenti, hogy a tíz emeletes épület legfelső szintjéről tényleg szép a panoráma.

12. Két perc alatt elérhető a buszmegálló: Sétálni kell egy olyan járathoz, ami bevisz arra a helyre, ahonnan egy másik járművel eljuthatunk a belvárosba.

13. Ékszerdoboz: Az egész kégli egy kis lyuk.

14. Dinamikusan fejlődő környék: Most építik ki az infrastruktúrát a város szélén, új negyedében.

15. Összeköltözőknek kiváló: Óriási alapterület, emiatt drága, tehát régóta hirdetik.

16. Mediterrán életérzés: Többféleképpen lehet értelmezni ezt a kifejezést. Akad, ahol az olaszos, laposabb tetőt takarja. Máshol a lakóparki, új építésű házat hirdetik így. Az általában nem derül ki, hogy mitől kellene mediterránnak érezni, hiszen tenger nincs, csak magas fűtésszámla.

17. Kertkapcsolattal: Hiába képzeljük el, hogy reggel kint kávézgatunk a saját kertünkben, mert ez valójában azt jelenti, hogy lesz egy közös kertünk a szomszédokkal, és mivel mi lakunk a földszinten, ezért hallgatjuk, ahogy hajnali háromkor még kint lebzselnek. Ha pedig egyszer kerti partit rendeznénk, akkor a szomszédság soha nem fogja megbocsátani ezt a „bűnt”.albiErre kell még figyelni, ha eladó lakást, albérletet keresünk:

1. Az ingatlanügynök esőben/rossz időben visz gangos házhoz, mert akkor nem zajonganak szomszédok.

2. Nem mutatják meg a lakást/házat, hanem elvárják, hogy láthatatlanban, a neten látott képek alapján döntsünk.

3. Titkolózik az eladó, aki nem mond el minden információt az ingatlanról.

4. Semmi pénzért se adnak tulajdoni lapot.

5. Panelház, téglablokkos lakótelepi lakás esetén, ha nem mondják meg, hogy melyik emeleten található a lakás, akkor jó esély van arra, hogy a legfelső.

6. Az ingatlanos nem árulja el az utca nevét, mert attól tart, hogy elmegyünk, és a saját szemünkkel nézzük meg a környéket.

7. Nem a lakásnál találkozunk az ingatlanossal, hirdetővel, hanem a környéken, közterületen, esetleg kávézóban.

8. Amikor arról érdeklődünk, hogy tehermentes-e, van-e rajta kölcsön, akkor hosszas magyarázkodás a válasz.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)