Brit biztonsági szakemberek szedték listába, hogy mit kell tennünk, ha terrorakcióba keveredünk.isisSajnos olyan időket élünk, amikor már bárhol és bármikor lecsaphatnak az Iszlám Állam hívei. Mivel nem élhetünk úgy, hogy lemondunk a szórakozásról, utazásról, kikapcsolódásról, ezért a legjobb taktika az, ha éljük az életünket, de közben felkészülünk a legrosszabbra, mert mindig jobb félni, mint megijedni.

A német és a francia terrortámadások után már Angliában is félnek, hogy hasonló merényletek fognak bekövetkezni, ezért a brit szakemberek listát készítettek arról, hogy hogyan élhető túl egy terrortámadás.

A Nemzeti Terrorellenes Hivatal már 2015 novemberében tanácsokkal látta el az állampolgárokat a párizsi merényletek után, de az elmúlt hónapokban annyi terrortámadás történt, hogy muszáj átismételni a javaslatokat.

Tanácsok fegyveres vagy bombával elkövetett terrortámadás esetére:

Futás: Fussunk el, ha tudunk. Vegyük számításba a legbiztonságosabb lehetőségeinket! Ha találtunk biztonságos menekülő útvonalat, akkor fussunk! Ha nincs ilyen, akkor bújjunk el! El tudunk úgy futni, hogy azzal nem tesszük ki nagyobb veszélynek magunkat? Vegyünk rá másokat, hogy meneküljenek velünk! Ne foglalkozzunk a cuccainkkal!

Bújjunk el: Ha a futás járhatatlan út, akkor bújjunk el! Keressünk fedezéket a golyók elől! Ha látjuk a támadót, akkor ő is láthat minket. Attól, hogy nem vagyunk szem előtt, a golyók még eltalálhatnak, hiszen átmennek a fán, ablakon, üvegen, fémen.

Keressünk megfelelő menedéket a golyózápor elől, például egy vastag téglafalat. Keressük meg a kivezető utat. Próbáljunk meg nem csapdába esni. Maradjunk csendben, némítsunk le a mobilt. Zárjuk be, barikádozzuk el magunkat. Távolodjunk el az ajtótól.

Mondjuk el: Hívjuk a segélyszámot! Mondjuk el a rendőrségnek a támadók elhelyezkedését, azt hogy hol láttuk őket utoljára. Adjunk személyleírást a támadókról, mondjuk el, hogy mennyien vannak, milyen sérülést szenvedtek, mit viselnek, milyen fegyverük van. Adjunk információt az épületről, arról, hogy mennyi és milyen sérült van, számoljunk be a kijáratokról, bejáratókról, hogy van-e túsz.

A biztonsági szakemberek arra is buzdítanak az útmutatásukban, hogy a cégek képezzék ki az alkalmazottakat arra, hogy hogyan tudják a leggyorsabban lezárni az épületeket egy hasonló terrortámadás esetén, illetve hogyan reagáljanak.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)