Nézzük meg alaposan az alábbi képen szereplő átjárókat, majd válasszuk ki azt, amelyiken most a legszívesebben átlépnénk, és olvassuk el a hozzárendelt leírást!reinkA következő tesztet amerikai pszichológusok állították össze, mert szerintük az, hogy melyik átjárót választjuk, sokat elmond a lelkünkről, amiből kikövetkeztethetjük, hogy merre tartunk.

1. A szabadság útja: Rosszul tűrjük a korlátokat. Szeretjük, ha kitaposhatjuk magunknak az utunkat, amelyen végig akarunk menni, és vonzónak találjuk a lehetőségek, irányvonalak végtelenségét.

Igazi lázadó, független természettel vagyunk megáldva, ezért nem tudjuk elviselni, ha valaki ránk akarja erőszakolni az akaratát, vagy meg akarja mondani, hogy mit tegyünk. A konfliktust és a vitás helyzeteket próbáljuk elkerülni. A feladatainkat is a saját tempónkban szeretnénk megoldani. Utáljuk, ha siettetnek.

2. A magány útja: Nincs szükségünk kíséretre, mert szeretünk mindent alaposan megfigyelni, befelé fordulva elmélkedni, rendezni a gondolatainkat, ám ez csak akkor megy, ha egyedül vagyunk.

Imádjuk az egyedi megoldásokat, főleg azokat, amelyek másoknak soha nem jutott volna eszébe. Amikor rálépünk egy útra, majd megérkezünk a célhoz, akkor kicsit pihenünk, hogy feldolgozzuk a történteket, tapasztalatokat.

Az emberek gyakran hozzánk fordulnak, ha segítségre van szükségük egy-egy döntésnél, a tőlünk kapott tanácsokat pedig megfogadják, mert tudják, hogy az egyedi látásmódunk előnyt jelent. Nem lehet azt mondani ránk, hogy utáljuk az embereket, mert valójában jól kijövünk velük.

3. A színek és a változatosság útja: Számunkra nagyon fontos, hogy a világ részei legyünk, és mindent megtapasztaljunk benne. A lelkünk ideális útvonala tömve van színekkel, szépséggel, ami inkább utazást jelent, nem célokat.

Minket a folyamatos kíváncsiság, izgatottság, tanulás utáni vágy vezet végig a mindennapokban. Imádunk beszélgetést kezdeményezni, kérdezni. Intellektuális, szellemes emberek vagyunk, aki kifogyhatatlan energiával rendelkezik, és még a környezetét is képes megnevettetni.

4. Az izgalmak útja: Ha teszünk valamit, akkor nem szoktunk foglalkozni a következményekkel, problémákkal, de később számolnunk kell ezekkel. Az előttünk álló út nem látható előre, ami egy kicsit ijesztő, ám mi vonzódunk az ismeretlenhez, és a szabályok megszegése se áll távol tőlünk

Kicsit felelőtlenek vagyunk, mert általában előbb cselekszünk, és aztán gondolkodunk. Ez az életstílus soha nem okoz problémát, sőt, legtöbbször ez a meggondolatlanság váltja valóra a dolgainkat.

5. A szívélyesség útja: A lelkünk ideális útja tiszta, egyértelmű, élvezhető. Mi csak akkor tudjuk élvezni az utazást, ha pontosan tudjuk, hogy mi a cél. Ha tehetjük, akkor a könnyebb megoldást keressük, mert meggyőződésünk, hogy az élet kemény, ezért nem kell megnehezítenünk a saját dolgunkat. A jövőben kiegyensúlyozottak leszünk, valamint segíteni fogjuk a környezetünkben élőket, rászorulókat.

6. A nyugalom útja: Az élet minden területén értékeljük az egyedüllétet, ami közben nem érezzük magányosnak magunkat. Nagyon szívesen egyesülnénk mindennel, ami körülvesz, és még csak nem is telítődnénk túl.

Jellemző ránk, hogy minden tekintetben keressük az élet értelmét, illetve nagyon tudatosan élünk, ez pedig a gondolkodásunkban, tetteinkben is megmutatkozik. A tömeget utáljuk, de ez nem jelenti azt, hogy az embereket se szeretjük, ugyanis értékeljük a valódi kapcsolatokat, és szívesen elmélyülünk egy-egy kettesben történő beszélgetésben.

(Forrás: noiportal.hu)