Mit kell tennünk ahhoz, hogy fantasztikusan teljen a következő három hónap?travelAmikor beköszönt a nyár, akkor kicsit lazítunk a gyeplőn, ami nem baj, de fontos, hogy ne essünk túlzásba, hiszen most is oda kell figyelnünk magunkra és a környezetünkre. Ha az alábbi jó tanácsokat megfogadjuk, akkor az idei nyár biztos, hogy sikeres és boldog lesz.

Nyáron is vannak jelek: Nyáron hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, hogy most kikapcsolhatjuk a megérzéseinket, mert ez a lazítás évszaka. Ne essünk ebbe a hibába, hiszen ilyenkor is érdemes hallgatnunk a megérzéseinkre!

Amennyiben most is úgy érezzük, hogy valamit meg kell tennünk, mondanunk, akkor tegyük meg! Erre jó példa az, hogy amikor nyáron megismerkedünk valakivel, de érezzük, hogy a dologból nem lesz semmi, akkor ne legyintsünk, és ne takarózzunk azzal, hogy ez a flört időszaka, hiszen lehet, hogy az igazi éppen most megy el mellettünk.

Az is fontos, hogy ha odafigyelünk a jelekre, akkor ne kövessük el azt a hibát, hogy csak a pozitív üzenetre kapjuk fel a fejünket, mert bizony nyáron is történhetnek negatív dolgok.

Aki keres, az talál: Sokan vágyakkal, célokkal ugranak neki a nyárnak. A leggyakrabban azt tervezzük, hogy most rendesen kiszórakozzuk magunkat, elutazunk külföldre, megismerkedünk életünk szerelmével, mert úgy gondoljuk, hogy a nyár az önmegvalósítás időszak.

Ez az elgondolás remek, de az egészből nem lesz semmi, ha nem használjuk ki a kínálkozó lehetőségeket. Ha esélyt látunk a vágyaink beteljesítésére, akkor azt vegyük komolyan, ne kételkedjünk az eredményben, hanem higgyük el, hogy megtörténhet az, amit szeretnénk, és tegyünk érte, mert nyáron se hullik az ölünkbe az, amit szeretnénk.

Vigyázzunk magunkra: Valamiért sokan megbolondulnak, ha nyaralnak, és úgy tesznek, mintha halhatatlanná változtak volna, ám az ilyen viselkedésből lesz a tragédia. Természetesen nem kell ugyanolyan komolynak lennünk, mint az átlagos hétköznapokon, de jegyezzük meg, hogy ésszel is lehet szórakozni! A nyaralás során az is előfordulhat, hogy lebetegszünk, elrontjuk a gyomrunkat, kisebb-nagyobb balesetet szenvedünk, úgyhogy erre is legyünk felkészülve!summer-loveTörődjünk másokkal: Nyáron is vannak, akik nem utazhatnak el, akik kimaradnak a bulikból, mert betegek, esetleg ketrecben élnek, ezért sokkal szebbé tehetjük a saját nyarunkat azzal, ha most sem feledkezünk el az emberekről és állatokról.

Ne legyünk önzőek, hiszen a rászorulóknak már az is elég, ha csak kicsit odafigyelünk rájuk, esetleg váltunk néhány szót azzal, akinek erre van szüksége, vagy magunkkal vihetjük a vízhez, aki nem tud másképpen lejutni, illetve meglephetjük egy kancsó limonádéval a szomjazó embertársainkat.

Az állatokról se feledkezzünk el, hiszen ők is érző lények, ezért nekik is megterhelő lehet a nyár. A kedvenceink esetében figyeljünk arra, hogy maximális kényelembe tölthessék a nyarat, legyen hol hűsölniük a nagy melegben, mindig gondoskodjunk friss vízről.

Ha gazdik vagyunk, akkor ez a kötelességünk, de amennyiben nincs saját állatunk, akkor ellátogatunk a közeli menhelyekre, ahol néhány órát eltölthetünk azzal, hogy a gazdátlan állatokon segítünk, illetve a kertünkbe repülő szomjas madarakról is gondoskodhatunk.

(Forrás: noiportal.hu)