A NESCAFÉ és az Index nem reprezentatív online kutatása arra a kérdésre kereste a választ, hogy a magyaroknak mennyire fontos a barátság, hisznek-e a két nem közötti barátságban, és mennyire tartják a kapcsolatot a közösségi oldalakon.friendÉletünk egyik mozgatórúgója a barátság, ám vajon mi magyarok milyenek vagyunk, ha barátságról van szó? Ez derült ki abból az online kutatásból, amelynek válaszadói 53 százalékban azt mondta, hogy leginkább iszogatni jár össze a barátaival, míg 14 százalék a közös étkezést válaszolta.

A közös bulizást, koncertre járását csak a válaszadók 5 százaléka említette, míg kirándulni ennél is kevesebben (4 százalék) indul a barátokkal. A közös társasjátékozás, sportolás csak 1-1 százalékot kapott. A válaszadók 18 százaléka más, a felsoroltak között nem szereplő, tevékenységet űz a leggyakrabban a barátaival.

A barátszerzés szempontból a munkahely volt a legnépszerűbb, de az is jellemző, hogy barátokon keresztül szerzünk újakat. Emellett a válaszadók 13 százaléka akkor ismerte meg a legtöbb barátját, amikor főiskolára járt, míg 10 százalék a középiskolás évek alatt.

Az általános iskola esetében 100 válaszadóból 3 mondta azt, hogy ebben az időszakban sikerült szélesítenie a baráti körét. 100-ból 9 magyar a szűkebb vagy a tágabb értelembe vett lakóhelyén ismerkedett meg a legtöbb barátjával, míg 5 százalék elsősorban az internetnek köszönheti a barátait.

Az is kiderült, hogy a magyarok elsősorban akkor fordulnak a legjobb barátokhoz, ha szabadidős tevékenységet keresnek. A kutatás résztvevői közük 31 százalék mondta ezt, míg 16 százalék az érzelmi életét, szerelmi ügyeit is kibeszéli a legjobb barátjával, ám a család, pénz, munka ritkán kerül szóba.

A barátokkal való kapcsolattartásra a legtöbb alany azt válaszolta, hogy leginkább digitális platformot használ. 100-ból 40 magyar a Facebook Messengerén, 19 százalék e-mailben, 15 százalék telefonon, 8 százalék Viberen, 2 százalék pedig a WhatsAppon érdeklődik a barátai iránt.

A rendszeres személyes kapcsolattartás csak a válaszadók 5 százalékára volt jellemző. Fontos megjegyezni, hogy nagy eltérés van a résztvevők életkorában. A 40 év felettiek inkább telefonon (27 százalék) vagy e-mailben (29 százalék) keresték a barátokat. A kamaszok (13-18 év közöttiek) több, mint kétharmada a Facebook Messengert használja erre a célra.

A kutatás szerint a válaszadók 33 százalékának 11-20 haverja van, míg 32 százaléknak 10 vagy kevesebb. A barátinál lazább, de jó viszonyt 21 és 50 fő között a válaszadók 24 százaléka ápolt, míg 4 százalék 51-nél több, de 100-nál nem több emberrel volt ilyen a kapcsolata, 3 százalék pedig arról vallott, hogy 100-nál több haverja van.Friends preparing food for garden partyA válaszadók 67 százaléka szerint a közösségi oldalak segítik a kapcsolattartást, de 30 százalék szerint a kommunikáció modern módszere elsekélyesít. Az is kérdés volt, hogy a válaszadók szerint mennyi barátjuk lenne a közösségi oldalak nélkül. 19 százalék szerint kevesebb barátja lenne, 73 százalék szerint nem változna a számuk, míg 8 százalék biztos benne, hogy több barátot szerezne a közösségi oldalak nélkül.

Az online kérdőív arra is kíváncsi volt, hogy a magyarok hisznek-e a férfi és nő közötti barátságban. 74 százaléka úgy gondolta, hogy ez lehetséges, míg 26 százalék kételkedett. A férfiak 71, míg a nők 79 százaléka állította, hogy lehet barátság a két nem között.

A válaszadók 85 százaléka szerint az online ismeretségekből könnyen alakulhat ki barátság, szerelem. 100-ból 30 magyar szerint az internetes lehetőségek az ismerkedésben és a kialakult kapcsolatban is hasznosak, de a válaszadók ötöde szerint semmi jó nem sülhet ki ebből.

A válaszadók 57 százaléka szerint témától függ, hogy egy kérdésben a barátjára vagy inkább a szerelemére hallgat. Arra a kérdésre, hogy kire bíznák leginkább a titkukat, a nők fele a szerelmét, a másik fele a legjobb barátját mondta. A férfiak 58 százaléka a barátját, 42 százaléka a párját választotta.

(Forrás: divany.hu)