Miért alszunk rosszul, ha új helyen vagyunk?sleepAz emberek többsége megtapasztalja az első éjszaka hatást, ami azt jelenti, hogy ismeretlen környezetben hosszabb ideig tart az álomba szenderülés, mint általában szokott, az alvás pedig nem lesz kielégítő.

Habár a jelenség régóta ismert, mégis a tudomány előtt egyelőre rejtély maradt, hogy miért alakul ki az első éjszaka hatás, ám a Brown University kutatói, Yuka Sasaki vezetésével, most alaposan utánanéztek a dolognak, hogy kiderüljön, hogy miért jelentkezik, és van-e haszna.

A kutatók pillanatfelvételeket készítettek az idegen helyen első éjszakájukat töltő alvó alanyok agyáról, ezzel pedig részletes képet szereztek az alvás során végbemenő agyi folyamatokról.

A csapatot meglepte az eredmény, mert arra jöttek rá, hogy az agy baloldali félteke kevésbé volt mély, mint a jobb, tehát a két félteke nem aludt egyenlő mennyiségben. Az elalvás akkor következik be, ha az agy mind a két félteke szinkronba kerül. Amikor fennáll az aszimmetria, akkor tovább tart az elalvás. Ennek ideje attól függ, hogy mekkora az eltérés.

A kísérlet második részében azt találták a kutatók, hogy a bal agyfélteke érzékenyebb volt a külső hangingerekre alvás közben. Amikor a csapat ugyanazt a mérést elvégezte a második éjszakán, akkor a bal agyfélteke túlzott érzékenysége eltűnt.

Ez az aszimmetria nem csak az embereknél, hanem az állatoknál is megfigyelhető, tehát csak az agyuk egyik fele alszik, míg a másik éber, hogy érzékelje a veszélyre figyelmeztető hangokat.

A kutatás harmadik részében a kutatók arra kérték az alanyokat, hogy érintsék össze finoman az ujjukat, ha hangot hallottak miközben aludtak. A kísérlet végén Sasaki azt a következtetést vonta le, hogy az első éjszakai alvás során (a másodikkal összehasonlítva) az alanyok nagyobb eséllyel reagáltak, a válaszok pedig gyorsabban érkeztek.

(Forrás: hazipatika.com)