Több, mint 400 dokumentumból derítette ki Sarah Hirschmüller és Boris Egloff, hogy a kivégzés előtt álló rabok jellemzően pozitív gondolatokkal távoztak.prisonKét amerikai pszichológus, Sarah Hirschmüller és Boris Egloff, vizsgálta meg az egyik texasi börtönben összegyűjtött dokumentumokat, amelyek a kivégzés előtt álló rabok utolsó szavait tartalmazták.

A több, mint 400, 1982 és 2015 között keletkezett szövegek megvizsgálása után, a pszichológusok arra jutottak, hogy függetlenül attól, hogy egy elítélt 24 vagy 67 éves, az utolsó szavai jellemzően pozitívak voltak, és a családról, szeretetről, Istenről szóltak. A szakemberek szerint ennek oka az, hogy a rabok tudata ezzel próbálta megvédeni a kivégzés előtt állókat a krízishelyzetben.

Íme néhány véletlenszerűen kiválasztott példa:

Granville Riddle, 2003. január 30. – „Mindenkit szeretek. Szeretlek, Lundy, Levi, apám. Nem haragszom senkire, és azokért a dolgokért sem haragszom, amelyek félrementek. Azt akarom üzenni a világnak, hogy jó ember voltam. Sosem voltam gonosz, kegyetlen. Mindenkinek minden jót kívánok.”

Charlie Brooks, 1982. december 7. – „A médiának tett nyilatkozat: Ebben a pillanatban nincs bennem félelem. Csak Allahtól, az Istentől félek, mert az ő kezében van elég hatalom ahhoz, hogy eldöntse, éljek-e vagy haljak meg.

Hithű muzulmánként arra tanítottak, és hiszek is ebben, hogy az anyagi lét célja az eljövendő életre való felkészülés. Amióta muzulmán vagyok, Allah akarata szerint akartam élni. Igen, szeretlek. Asdadu an la ilah illa Allah. Nincs más Isten, csak Allah és Mohamed, az Ő prófétája. Allahhoz tartozunk és hozzá lesz visszatérésünk. Legyetek erősek!”

Anthony Williams, 1987. május 28. – „Anyám, bocsánatot kérek tőled minden fájdalomért, amit okoztam neked. Kérlek, bocsáss meg, és nagyon vigyázz magadra! Ernest és Otis, vigyázzatok a családra. Köszönöm mindenkinek, aki segített.”

Alexander Martinez, 2005. július 6. – „Az áldozat családja nincs itt, így hozzájuk nem szólok. A családomnak, barátaimnak szeretnék mindent megköszönni. A feleségemnek, Ailsának, a sógornőmnek, Laurának köszönöm, hogy mindig mellettem álltak. Szeretlek benneteket.

A Polunsky körletben (a halálraítéltek körlete) élő barátaimnak köszönöm, hogy átsegítettek ezen a nehéz időszakon, és úgy is a barátaim maradtam, hogy nem értettek egyet a döntésemmel. Köszönet nekik. Őr…”prison2Tyrone Fuller, 1999. július 7. – „A családomnak üzenem, hogy szeretlek benneteket. Ne gyászoljátok a halálomat és az életemet. Éljetek tovább úgy, ahogy szeretném. Senki iránt sem érzek keserűséget. Emlékezzetek a fényre, amit éltetni fogok, hogy ragyogjon. Ragyogjon a fény.”

Elkie Taylor, 2008. június 11. – „Helló, nincs ok a félelemre. Hazamegyek. Remélem, egy napon találkozom veletek ott. Legyen Isten irgalmas a lelkemhez. A Flake családnak üzenem, hogy maradjanak erősek, mert rossz érzés lehet egy olyan ember kivégzését végignézni, aki nem követte el azt a bűnt, amivel megvádolták, de férfiként, egy harcosként nézek szembe a halállal. Hazamegyek Jézushoz. Mindannyiótokat szeretem, béke legyen veletek. Készen állok, uram… Ne felejtsétek el felhívni a lányomat… Készen állok, őr…”

Johnny Pyles, 1998. június 15. – „Csak annyit akarok mondani, emberek… Szeretet van a szívemben irántatok. Remélem, hogy se vigaszt, se kielégülést, se békét nem kerestek a kivégzésemben. Jézus Krisztus az én megváltóm, és azt akarom, hogy magatokhoz vegyétek őt.

Sajnálom azt a kínt és szívfájdalmat, amit a családotoknak okoztam. Sok-sok évig a saját családomnak is problémát, szívfájdalmat okoztam. Sajnálom. Szeretném, ha tudnátok, hogy az Úrjézus az életem, indulni akarok. Elalszom, és hamarosan veletek leszek. Van okom örvendeni, és imádkozom, hogy egy napon találkozzunk.”

Jessie Gutierrez, 1994. szeptember 16. – „Csak annyi, hogy mindenkit szeretek.”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)