Kiderült, hogy tízszer nagyobb a memóriánk, mint eddig feltételeztük.brainA Salk Intézet munkatársai jöttek rá arra, hogy az elménk olyan sok információt képes tárolni, mint az egész világháló. A nemrég publikált tanulmány szerint ez egészen pontosan azt jelenti, hogy az emberi memóriakapacitás petabájtban (=1000 terabájt =1015 bájt) mérhető, ami tízszer nagyobb az eddig feltételezett kapacitásnál.

A vizsgálat során a kutatók a patkányok hippokampuszát, vagyis agyi memóriaközpontját modellezték 3D-ben, majd azt tanulmányozták, hogy az abban zajló szinapszisok és idegsejtek között milyen a kommunikáció.

A kutatásból világossá vált, hogy a szinapszisok sokkal többre képesek annál, mint korábban feltételezték, ugyanis körülbelül 25 különböző terjedelemben működhetnek, vagyis a hosszú és a rövid távú memóriánk nem 1-2 bit információt képes tárolni, hanem 4,7 bitnyit.

Ezzel a felfedezéssel egy lépéssel megint közelebb kerültünk ahhoz, hogy megértsük az emberi agy működését, ám a kutatók szerint ez abban is segít, hogy az agy mintájára pontosabb, energiatakarékosabb számítógépeket építsenek.

(Forrás: divany.hu)