A személyiségünkről mesél az, hogy az alábbi képről melyik ábrát választjuk ki.test1. Szabadságszerető: Nincs annál rosszabb, mint azt, hogy korlátoznak a szabadságunkban. Sokszor változtatunk állást, lakhelyet, mert az egy helyben maradástól nyugtalanok leszünk. Szeretünk bulizni, élvezzük az életet. Nyitottak vagyunk az újdonságokra, változásra.

2. Független és eredeti: Individualistaként éljük az életünket. Szabad, független életre vágyunk. A munkában és a pihenésben is tetten érhető a művészi hajlamunk. Szokásunk, hogy az ellenkezőjét csináljuk annak, amit elvárnak tőlünk.

3. Érzékeny és elmélkedő: Kedvünkre van, ha órákig egyedül lehetünk a gondolatainkkal, az unatkozás pedig nem jellemző ránk. Nem szeretjük a felszínességet, ezért inkább egyedül vagyunk, mint hogy mások értelmetlen csevegését kelljen elviselnünk. A barátainkkal erős a kapcsolatunk, ez pedig megadja azt a belső nyugalmat, harmóniát, ami után vágyakozunk. Ha elárulnak, akkor nem bocsátunk meg.

4. Gyakorlatias és elbűvölő: Természetes vonzerő leng körbe minket, és mindenki pontosan azt kapja tőlünk, amit lát. Az emberek csodálnak az összeszedettségünkért. Mindig két lábbal állunk a földön, és mindig lehet ránk számítani. Biztonságot és teret adunk azoknak, akik közel állnak hozzánk. Utáljuk a felszínességet.

5. Professzionális és magabiztos: Az életünket mi irányítjuk, és sokkal kevesebbet bízunk a szerencsére, mint a saját tetteinkre. Ha problémánk akad, akkor azokat nem bonyolítjuk túl, hanem gyakorlatiasan megoldjuk. Reálisan vizsgáljuk a dolgokat. A munkahelyünkön mi kapjuk a fontos feladatokat. Sugárzik belőlünk a magabiztosság. Született vezető és szervező hírében állunk.

6. Békés és időtlen: Könnyed, diszkrét az alaptermészetünk. A barátokat erőfeszítés nélkül szerezzük, élvezzük a magánéletünket, függetlenségünket. Szeretünk az élet értelmén elmélkedni. Békében élünk önmagunkkal, a világgal.

7. Kulturált és klasszikus: Kifinomult, kulturált emberek vagyunk. Értékeljük az olyan dolgokat, mint a jó beszélgetést, az eredeti gondolatokat, a zenét és a művészetet. A gondolkodásmódunk korrekt.

Nagyon ritkán hagyjuk, hogy magukkal ragadjanak az érzelmek. Szeretjük, ha racionálisan értékelhetjük a szituációkat. Időtlen, értékes és klasszikus emberek vagyunk, amivel elnyerjük mások csodálatát.

8. Érzékeny és spirituális: Nem tudjuk racionálisan szemlélni az életet, mert túl érzékeny és spirituális beállítottságúak vagyunk. A megérzéseink nagyon jók, ezért bízunk bennük. Igényeljük az álmokat, amiket meg akarunk valósítani, mert különben nem vagyunk boldogok. A fejlődést is szeretjük, mert hisszük, hogy ezzel, ha kis lépésekben is, de sikerül változtatnunk valamit a világon.

9. Dinamikus és szikrázó: Mozgatjuk és felforgatjuk a körülöttünk lévő dolgokat. Ha egy érdekes, változatos munkáról van szó, akkor bátran vállaljuk a kockázatot vállalni, mert utáljuk a rutint. Az életkedvünket az veheti el, ha egy íróasztal mögé kényszerítenek.

A legrosszabb napunkon is képesek vagyunk mások felvidítására. Ha úgy érezzük, hogy kihunyt bennünk a szikra, akkor annak oka az, hogy nem a megfelelő helyen vagyunk.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)