Ha erőlködünk, akkor sosem változtatjuk meg a dolgainkat.happyAz élet olykor olyan helyzetbe hoz, amikor be kell látnunk, hogy valami nem megy tovább úgy, ahogy eddig, ezért muszáj változtatnunk. Ez nem mindig könnyű, mert kevesen hallgatunk a belső hangunkra, és inkább túl gondoljuk a helyzetet.

Ha azonban sokáig erőlködünk, hogy hogyan szabaduljunk meg valamitől, akkor a végén mindent úgy hagyunk, ahogy van. Ennek oka az, hogy az elménk kötődik valamihez, és most ugyanezt az elmét kell leválasztanunk.

Az erős kötődéssel kapcsolatban sokan csak az elfojtást tudják elérni, mert az igazi leváláshoz az kell, hogy megértsük az adott dolog mechanizmusát. Fontos, hogy megértsük, hogy valami hogyan működik, milyen körülmények, milyen tudatosság miatt jött be az életünkbe.

Az sem jó megoldás, ha túl gyorsan dobunk el valamit, mert akkor nem adtunk elég időt magunknak ahhoz, hogy megértsük azt. A legjobb megoldás az, ha érezzük, hogy a megértés folyamán kisiklik a kezünkből a dolog, tehát nem is kell eldobnunk, mert elmegy magától.

Jegyezzük meg, hogy minden, ami bajt okoz az életünkbe, az tulajdonképpen sötétség, nekünk pedig fényt kell gyújtanunk a megértéssel, hiszen az, aki sokáig marad a sötétben, csak a saját testi és lelki egészségét teszi tönkre.

(Forrás: legendavadasz.hu)