Mondjunk nemet az őszi depresszióra!fallLehangoltan állapítjuk meg, hogy véget ért a nyár, és újra itt az esős, szürke, hűvös, könnyen megfázós ősz. Ne legyünk azonban ennyire kritikusak az új évszakkal szembe, hiszen ennek a három hónapnak is megvan a maga szépsége, aminek örülhetünk.

Szeptember elseje van, és mégsem kell iskolába mennünk, ha felnőttek vagyunk: Diákként mindig arra vágytunk, hogy a szeptember beköszöntével ne kelljen iskolába mennünk

Találkozhatunk a barátokkal, felidézhetjük a nyár legszebb pillanatait: Valószínűleg akad néhány barátunk, akikkel a nyári programok miatt nem tudtunk találkozni. Most összeülhetünk, hogy élménybeszámolót tartsunk.

Milyen jól tud esni egy csésze kávé vagy forrócsoki: Nyáron szinte elfelejtettük a kedvenc forró italunk ízét. Ezt most felidézhetjük.

Az összes könyvet elolvashatjuk, amire nyáron nem jutott időnk: Ha a nyári programok, szünidőt töltő gyerekek, kánikula miatt nem tudtunk olvasni, akkor most mindent bepótolhatunk.

Az évszak, amikor a legszebb fotókat készíthetjük: Az ősz igazi kincses bánya minden profi és amatőr fotósnak.

Színes esernyők, csizma és vicces meleg pulóverek: Cseréljük le a szürke, fekete ruhákat, és öltözzünk színes holmikba!

Piknik a szabadban – végre szúnyogok nélkül: A nyári hőségben senkinek sincs kedve piknikezni, és szúnyogok svédasztala sem szeretnénk lenni. Ősszel viszont sokkal jobban megfelel az időjárás a szabadtéri programokhoz.

Arany, narancs és vörös levelek mindenhol: Szépek a nyár színei, de a természet ősszel tudja a legváltozatosabb árnyalatokat összehozni.

Nyugtató esőhangok: Nemcsak a tenger, kék és napfény lehet relaxáló hatású, hanem az eső hangja is.

Gombaszedés: Ősszel bejárhatjuk az erdőket, hogy különféle gombákat szedjünk, ám figyeljünk oda, hogy ne mérgező gombát vigyünk haza!

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)