Írni és olvasni még nem tudnak, de a számítógéphez már értenek a kínai gyerekek.netkidMegdöbbentő eredménnyel zárult az a kínai felmérés, amit tíz tartományra terjesztettek ki. A kutatásból kiderült, hogy a gyerekek 60 százaléka már tízéves kora előtt használta az internetet, míg 23,8 százaléka az iskolába kerülés előtt is böngészett a világhálón. A hatéveseknél fiatalabbak aránya egy évvel korábban még 17,5 százalék volt, 2011-ben pedig 15,4 százalék.

A felmérésből az is kiderült, hogy a gyerekek mire használják az internetet. A városban élő fiatalok főleg online játékra, zenehallgatásra és a közösségi médiában üzenetek küldésére, illetve online társalgásra fordítja a számítógép előtt töltött idejét. A vidéki gyerekek esetében az online beszélgetés nem népszerű.

Kínában nagyon súlyos probléma az internetfüggőség, amivel a családok, a társadalom, de az egészségügy sem nagyon tud mit kezdeni. A helyzet komolyságát jól tükrözi az, hogy Kínában akadt olyan tinédzser, aki belehalt az internetezésbe, mert annyi időre sem állt fel a gép elől, hogy egyen és igyon. Az ázsiai országból olyan hír is érkezett, hogy egy ember a nyilvános internetkávézóban fordult le holtan a székről.

Egy internetfüggőségről szóló filmből olyan sokkoló dolog is kiderült, hogy vannak olyan betegek, akik inkább bepelenkázzák magukat, csak ne kelljen a vécé miatt otthagyniuk a számítógépet.

A kétségbeesett szülők a végső elkeseredettségükbe, olyan magánintézetbe viszik, vagy csalják el a gyereküket, amelyből több, mint száz található az országban, és nem ritkák az illegális rehabilitációs központok sem.

(Forrás: neon.hu)