Édesanyja zsidó származása miatt nem fejezhette be az orvosi tanulmányait Ingeborg Rapoport.Ingeborg RapoportTöbb, mint 78 évvel ezelőtt nyújtotta be a doktori dolgozatát a most 102 éves Ingeborg Rapoport, aki nem fejezhette be az orvosi tanulmányait, mert a berlini asszony édesanyja zsidó származású volt, ami 1937-ben, a náci Németországban problémának számított.

Ingeborg a torokgyíkról (diftéria) írt értekezést a hamburgi egyetemen. Ez a fertőző betegség akkoriban nagyon sok gyermek halálát okozta. Az asszony azért nem tudta megvédeni a tanulmányát, mert el kellett menekülnie az országból.

Ingeborg az USA-ban telepedett le, ahol megszerezte az orvosi végzettségét, családot alapított, és gyermekorvosként dolgozott. Az 1950-es években az NDK-ba menekült a kommunistaüldözések miatt, majd a kelet-berlini Charité egyetemi klinikán helyezkedett el és az újszülött gyógyászati szakterület (neonatológia) professzora lett, Európában elsőként.

A hamburgi egyetem papírjára, tehát nem volt szüksége, ám Ingeborg nem is azért döntött úgy, hogy megvédi az értekezését, mert meg akarta szerezni a doktorit, hanem ki akart állni a áldozatokért, az egyetem pedig helyre akarta hozni a múlt igazságtalanságát, amiért az asszony nagyon hálás.

Ingeborg elárulta, hogy nem volt könnyű a vizsgája, mert a dolgozat elveszett, az ő szeme pedig már jelentősen romlott, ennek ellenére mindent megtett, hogy felidézze a tanulmány problémafelvetését, az elemzési módszerét és a következtetést, a barátai pedig utánanéztek az interneten, hogy az elmúlt évtizedekben mi minden történt a betegség területén.

(Forrás: sztarklikk.hu)