Kétszer többet hibáznak azok a vezetők, akik nem isznak elég folyadékot.waterA Loughboroughi Egyetem szakemberei arra voltak kíváncsiak, hogy hogyan hat a sofőrökre az, ha egy órán belül csak öt korty folyadékot fogyaszthatnak el. A kutatás eredményéből kiderült, hogy amennyiben egy gépkocsivezető egy óra alatt csak 25 milliliter vizet iszik meg, akkor kétszer annyi hibát követ el, mint akkor, ha rendben van a folyadékháztartása.

Ron Maughan professor emeritus, a tanulmány vezetője elmondta, hogy az a szokás, hogy a részeg sofőröket ítéljük el, pedig abba is bele kellene gondolnunk, hogy másféle dolgok milyen hatást gyakorolnak az autóvezetőre, így például a dehidratáltság.

A szakember leszögezte, hogy ahhoz nem fér kétség, hogy az alkohol és a drog jelenti a legnagyobb veszélyt, ám a kutatás kimutatta, hogy másféle veszélyekkel is számolni kell, így például a sofőröknek oda kell figyelniük arra, hogy elég folyadékot igyanak. A kiszáradás hatására romlik a szellemi teljesítmény, hangulatingadozás jelentkezik, csökken az összpontosítás, az éberség és a rövid távú memória képessége.

A felmérésben férfiak vettek részt. Az alanyokat laboratóriumi körülmények között szimulátor segítségével vizsgálták meg. A teszt több fordulóból állt. Az elsőnél úgy vezettek az alanyok, hogy elegendő folyadékot ittak, tehát óránként 200 millilitert. A második fordulónál óránként 25 millilitert. A teszteken két órán át kellett egy autóúton vezetni a szimulátorral.

A tanulmányból kiderült, hogy 47 hibát követtek el a sofőrök, amikor elegendő folyadékot fogyasztottak. Amikor kevesebbet, akkor már 101 alkalommal hoztak rossz döntés. A hibák aránya az intervallum utolsó negyedében nőtt meg.

(Forrás: eletmod.hu)