Otthagyta az iskolát 1928-ban Marie Hunt, aki többször megbánta a döntését.scooleA társadalom azt várja tőlünk, hogy legalább az érettségink legyen meg, de a legjobb az, ha egy diplomát is szerzünk, és persze nyelvvizsgát is, ám évtizedekkel ezelőtt még nem volt olyan egyszerű iskolába járni, mint napjainkban, emiatt a mai idősek között sok olyan van, aki a középiskolát sem fejezte be.

Ilyen asszony Marie Hunt is, aki 1928-ban hagyta félbe a tanulmányait, mert nem tudta megoldani az iskola és az otthona közötti ingázást. A most 103 éves néni, élete során többször megbánta ezt a döntését, ám eddig nem volt alkalma rá, hogy folytassa a tanulmányait.

A Wisconsinban élő Hunt éppen ezért lepődött meg, amikor kiderült, hogy a gondozója és a volt iskolája összefogott, és elintézte, hogy a néni leérettségizzen. Hunt természetesen boldogan élt a lehetőséggel, és végre megszerezte az érettségit.

A 103 éves Hunt elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy végre valóra vált élete egyik nagy álma, ám ő nem akar itt megállni, ugyanis a kora ellenére, nagyon szívesen beiratkozna egy főiskolára, hogy diplomát is szerezzen.

(Forrás: fullank.com)