A rossz önértékelés és a manipulálhatóság között szoros összefüggés van. Téged mennyire lehet irányítani?

strongwomen-jpg-1328461511

Nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy talán minden 2. ember olyan életet él, amiben bizony nem maga hozza meg a legtöbb döntését. Ennek oka nem az, hogy nincsenek meg hozzá a képességei, hanem az, hogy túlságosan is megengedi, hogy más kezébe kerüljön a gyeplő, mellyel szépen lassan átveszik a teljes irányítást az élete felett. Vannak azonban árulkodó jelek, melyek segítségével könnyedén felmérhetjük, hogy mi a helyzet a portánkon, majd szükség szerint javíthatunk az állapoton, de leginkább az önértékelésünkön.

Ha gyakran keveredsz olyan szituációkba, amihez igazából egyáltalán nem lenne kedved, csupán udvariasságból, vagy kötelesség érzetből teszed, akkor jól látható, hogy a megfelelési kényszer vezette a döntésedet. Vannak dolgok, melyeket nem kerülhetünk el, azonban ha folyton ilyen helyzetekbe vagy, ideje elgondolkodni rajta, hiszen az életed rólad kell, hogy szóljon. Ha szinte minden alkalommal ki kéred mások véleményét, ráadásul azokra is alapozol, ugyancsak tükrözi, hogy kinek a szava volt a mérvadó döntéseidben. Érdemes lecsendesedned és átgondolnod, hogy mik azok a dolgok, amik tetszenek, számodra elfogadhatóak, hogy saját véleményt alakíts ki. Azért van mindenkinek saját élete, hogy csupa olyan dologgal töltse meg, amik őt teszik boldoggá. Ha magadra ismertél, akkor ne habozz tovább és csinálj egy jó alapos renoválást az életedben.