Búja fűszeres, élénkítő citrusos, édes virágos – teremts mennyei illatot az otthonodban 

so_es_citrom

Az otthonos komfortérzetet nem csak a stílusos elrendezéssel, tüneményes dekorációkkal lehet elérni. Az igazi hatás érdekében érdemes választani egy olyan illatot, mely feledhetetlen, különleges érzést kölcsönöz lakásunknak. Erre a célra nem kell feltétlenül több ezer forintot költeni drogériákban, hiszen mi is megálmodhatjuk, majd kikísérletezhetjük saját illatunkat, így fokozva a még egyedibb hatást. Ha van már valamilyen elképzelésünk, hogy milyen hangulatot is szeretnénk előidézni, akkor már csak néhány dologra lesz szükségünk. Fűszerekre, növényekre, egy kis sóra és egy citrusfélére, na meg természetesen a képzelőerőnkre, hiszen a kombinációk terén határ a csillagos ég.

Az első módszerhez egy félbe vágott citromra, vagy narancsra van szükség és egy kis sóra. Kaparjuk ki a gyümölcs húsát és az így kapott „tálba” kanalazzunk sót. Ez a praktika nem csak frissítő illatot eredményez, hanem rendkívül jól szolgál szagsemlegesítés terén is, ezért érdemes a konyhában alkalmazni. A második módszerhez szükséges egy kis zsírpapír, rozmaring, fahéj rúd, vagy tetszés szerint más szárított növény, fűszer. Vágjunk ki egy köralakot a zsírpapírból, majd töltsük meg a kiválasztott hozzávalókkal. Amennyiben szeretnénk, hogy szagot is semlegesítsen, adjunk hozzá egy kis kávézaccot, ezután öltsük össze a kis batyu tetejét és élvezzük otthonunk új, különleges illatát.