A rendszeres testmozgás és a reggeli zabkása mellett, a férfiaktól is távol kell tartanunk magunkat, ha szeretnénk sokáig élni.
Meglepő tanácsot adott a nőknek a legidősebb skót nő, a 109 éves Jessie Gallan, aki úgy véli, hogy a hosszú élet titka az, ha rendszeresen mozgunk, zabkását eszünk, és távol maradunk a férfiaktól.

Az idős néni január második napján ünnepelte a születésnapját, egy szelet tortával, Aberdeen egyik idősek otthonában. Gallan a furcsa taktikájáról elárulta, hogy azért kell távol maradni a férfiaktól, mert azokkal annyi gond van, hogy nem éri meg foglalkozni velük.

Jessie Gallan egy kis kétszobás tanyaházban látta meg a napvilágot Aberdeenshireben. Amikor 13 éves lett, akkor fejőlányként kezdett dolgozni. Az idős hölgy szerint az is hozzá segítette a hosszú élethez, hogy megfelelő volt a munkamorálja. Most elképedve látja, hogy mennyire más a mostani világ, mint az, amelyben felnőtt.

Gillian Bennett, az egyik ápolónő, elmondta, hogy az egyik legnépszerűbb lakójuk Jessie Gallan, aki nagyon önálló, tornaórákat vesz, eljár sétálni, órákig hallgatja a kedvenc zenéit, és van egy barátnője is, akivel mindig együtt vannak.

Jelenleg a világ legidősebb embere egy 127 éves, mexikói asszony, aki csak annyival egészítette ki Gallan tanácsait, hogy a hosszú élethez, rengeteg csokoládé is szükséges.

(Forrás: fullánk)