Az indiai férfi biztos benne, hogy 1835. január 6-án született.
Keressük, kutatjuk a titkot, amiből megtudjuk, hogy hogyan élhetnénk akár több száz évig, ezért mindig reménnyel tölti el az embert, ha olyan hírt hall, amely szerint valaki már a 120-at is betöltötte.

Ezeket a híreket azonban fenntartással kell kezelnünk, mert az ember, ahogy öregszik, úgy felejti el a dolgokat, így a születési dátumát is, ezért Mahashta Muras történetére sem vehetünk mérget.

Az Indiában élő férfi ugyanis azt állítja, hogy 1835. január 6-án született, tehát 179 éves, 122 éves koráig pedig Bangalore városában dolgozott cipészként. A matuzsálem a következőt nyilatkozta a korával kapcsolatban:

„Annyira hosszú életet éltem, hogy az unokáim többsége már meghalt. Én lehet, elfelejtettem, hogy hogyan kell meghalni. Arról már hallottam, hogy valaki 150 éves koráig él, de ez több annál. Most úgy hiszem, hogy nincs kizárva, hogy halhatatlan vagyok.”

Muras szavait az anyakönyvi kivonata bizonyítja, de orvosi feljegyzésekkel nem lehet alátámasztani azt, hogy a férfi tényleg 179 éves, mert az utolsó orvos, aki megvizsgálta, 1971-ben elhunyt.

A férfi történetéről számos hír látott napvilágot, de a legtöbb helyen hamisnak tartják Muras állítását, mert egyszerűen képtelenség, hogy valaki 179 évig éljen, nincs elegendő bizonyíték, ami alátámasztaná az állítólagos kort, és mostanában elég sok az életkori túlzásról szóló beszámoló, mert a szenzációhajhászok kihasználják, hogy az idősek nem emlékeznek olyan jól a múltra.

(Forrás: fullank.com)