Fintorgás, köpködés, összeszorított ajkak. A tipikus „gyógyszerhiszti” tünetei. A beteg gyermek egyébként is nyűgös, az orvosság bevételével azonban csak rontunk a hangulatán. Azonban nem kell ennek feltétlenül így lennie.

A legtöbb gyermekgyógyszer ugyan szirup alapú, azonban a legtöbbnek még így is rémes íze van, amit a gyermekek nem szívesen vesznek a szájukba.

Ne hazudjunk
Az egyik legfontosabb szabály, hogy a gyermeket ne csapjuk be az első alkalommal azzal, hogy a kanálban finom nyalánkság van. Ha a kicsit megérzi az ízét és nem ízlik neki, jó eséllyel soha többé nem vesszük rá a készítmény bevételére.

Jutalmazzunk
A matricák vagy apró ajándékok jutalom gyanánt jót tehetnek a gyógyulási folyamatnak. Nyithatunk a gyermek betegsége idejére egy matricás albumot, ahova minden ügyes orvosság lenyelés után ragaszthat egy új ábrát.
De az ügyes „gyógyszer bevevőnek” ígérhetünk közös meseolvasást, játékot, vagy bármilyen általa kedvelt tevékenységet.

Tudatosítsunk
Nem kell titkolóznunk vagy váratlanul elővennünk a gyógyszeres üveget, hiszen így csak megijed a csemeténk. Ha már reggel megbeszéljük a napi programot vagy lerajzoljuk a napirendet, mindenképpen emeljük ki a gyógyszer bevételét is. Így egyrészt nem éri váratlanul a kicsit, másrészt pedig tudni fogja, hogy utána egy jobb program következik.