Halottnak nyilvánított újszülöttek, akik visszatértek az életbe.babycryEgy szülő számára talán nincs is annál rosszabb, mint az, ha elveszíti a gyermekét, ám sajnos előfordul, hogy a 9 hónapos várakozás után, élettelen baba jön a világra. Olykor azonban csoda történik, mert az élni akarás erősebb, és percekkel később, a kicsi újra lélegzik.

James Engstrom: Bonnie Engstrom azt hitte, minden rendben lesz a harmadik szülésénél, ami 2010-ben, a nő Illionis állambéli Peoriai otthonában indult meg, ám a világra jött baba nem lélegzett, a bőre kékes színt vett fel, és meg sem moccant. A bába megkezdte az újraélesztést.

Míg a család a mentőkre várt, addig a baba apja megkeresztelte a kisfiút, akinek a James Fulton nevet adták. Engstromék hívő katolikusok voltak, ezért nevezték el a picit a híres amerikai püspök, Fulton Sheen után.

A szülők ugyanehhez a püspökhöz imádkoztak, amíg vártak a segítségre. Miután a mentők kórházba vitték a kicsit és az anyukát, az orvosok egy órán keresztül próbáltak meg visszahozni az életbe Jamest, aki végül lélegezni kezdett.

James 7 hetet töltött kórházban, de semmi nyoma nem volt annak, hogy baj lenne az agyával. 2014-ben felülvizsgálták az ügyet, ám az orvosok nem találtak tudományos magyarázatot arra, hogy James hogyan támadhatott fel, és miért nem szenvedett agykárosodást.

Jacob Tomkin: Mesterséges megtermékenyítés útján esett teherbe Laura Tomkin, akinek a terhesség 38. hetében indult meg a szülés. Amikor a kisfiú megszületett, akkor hangosan felsírt, de amikor elvágták a köldökzsinórt, akkor szürke lett és nem mozdult.

Az orvosok 22 perces küzdelem után hozták vissza az életbe, de úgy gondolták, hogy csak 1 százalék esélye van a picinek. A kisfiú, aki a Jacob nevet kapta, rácáfolt a pesszimista jóslatokra, mert 4 héttel később a szülők haza vihették.

Jacob agya egy kicsit megsérült, ám azt a jövő dönti el, hogy ennek lesz-e maradandó nyoma. Az édesanya elmondta, hogy kiélvezi az adott pillanatokat a kisfiával, és nem foglalkozik a jövővel.babyA névtelen kislány: Egy 20 éves terhes nő nem érezte jól magát 2013. február 17-én, ezért az anyjával elindult a kórházba, ám útközben megindult a szülés, és a nő a járdán, mínusz 15 fokban világra hozta a gyermekét, aki halott volt.

Az anyát és a kicsit bevitték a kórházba, és megkezdték a csecsemő újraélesztését, de eredménytelenül. A takaróba csomagolt testet átadták két rendőrnek, akik addig vigyáztak rá, amíg a halottkém meg nem érkezett.

1 órával és 45 perccel később a rendőrök azt vették észre, hogy a takaró mozog, a következő percben pedig kitapintották a kicsi pulzusát. A csecsemőt az intenzívre vitték, néhány héttel később pedig hazamehetett az anyukájával. A vezetőség vizsgálata szerint, extrém kihűlés miatt tűnt úgy, hogy a csecsemő halott.

Mary Ellen James és Jennifer esete: Hat éven keresztül próbált teherbe esni Mary Ellen James, aki már feladta a reményt, amikor megtörtént a csoda. A szülés 1989. október 31-én, 12 héttel a kiírt dátum előtt indult meg.

Sajnos, a floridai West Boca Medical Centerben világra hozott kicsi halott volt. Az orvosok 12 perce élesztették újra az újszülöttet, akinek dobogni kezdett a szíve, majd 3 perccel később magától lélegzett. A Jennifer névre keresztelt baba karácsony után két nappal mehetett haza a szüleivel.

(Forrás: noiportal.hu)