Direkt esett teherbe Rachel Hendry, aki csak néhány hónapja jár a 21 éves barátjával.Rachel HendryA barátság az egyik legszebb, de változó emberi kapcsolat, hiszen a személyiségünktől függ, mennyi barátunk van. Lehet, hogy nehezen barátkozunk, ezért csak egy személy van, akit a barátunknak nevezhetünk, ám ezzel az eggyel olyan szoros a kapcsolatunk, mintha vértestvérek lennénk.

Az is lehet, hogy sok barátunk van, akik között van néhány, akik a legjobb barátaink, de az sem kizárt, hogy a saját gyerekünk, szülőnk, testvérünk a legjobb barátunk. Azt hihetnénk, hogy ennyivel kimerült a barátkozás fogalma, ám a 17 éves Rachel Hendry új kategóriát adott a témához, hiszen a kamasz direkt azért esett teherbe, hogy megszülje a legjobb barátját.

A brit tinédzser csak két hónapja volt a 21 éves Chris Haynes barátnője, amikor úgy döntöttek, hogy megérett a kapcsolatuk a családalapításra. Rachel mindent megtett azért, hogy gyorsan megfoganjon a baba, majd otthagyta az iskolát.

Rachel és Chris úgy gondolja, hogy jó szülő válik belőlük, mert szerintük ez nem attól függ, hogy hány évesek, mióta járnak, és az sem akadály, hogy Chris munkanélküli. A pár bízik benne, hogy megállják a helyüket, Rachel pedig reméli, hogy idővel elmondhatja, hogy a gyereke a legjobb barátja.

(Forrás: neon.hu)