Tinédzser korába érte a szörnyű támadás Bethany Hamiltont, aki ennek ellenére, imádja az óceánt.ham2A legtöbben soha többé nem mennénk be a vízbe, ha olyan veszélyes támadás ért volna minket, mint amilyet Bethany Hamilton élt át 13 éves korában. A tinilány az óceánban lubickolt, amikor rátámadt egy cápa.

Habár a lány súlyos vérveszteséggel került kórházba, mégis túlélte a támadást, ám az egyik karját elveszítette. Ez azonban nem törte össze Hamiltont, hanem még erősebbé tette. A fiatal lány ugyanis elhatározta, hogy profi szörfös lesz.

Az álmát sikerült megvalósítani, sőt, az élete olyan jó irányba fordult, hogy két évvel ezelőtt férjhez ment, most pedig gyermeket, egy kisfiút vár. Hamilton a terhesség ellenére nem hagyott fel a szörfözéssel.

Ahogy a legfrissebb fotókon is látszik, a kiegyensúlyozott, hatodik hónapban járó kismama boldogan szeli a habokat Hawaii partjainál. A 25 éves nő elmondta, hogy addig fog szörfözni, amíg ez jólesik neki.

hamHozzátette, hogy majd akkor elteszi a deszkát, ha már nagyon nagy lesz a pocakja, de a vizet akkor sem fogja hanyagolni, csupán úszni fog szörfözés helyett. Arra a kérdésre, hogy hogyan fog felnevelni egy gyereket egy karral, azt válaszolta, hogy mivel elég kreatív, ezért majd kitalálja.

Hamilton egyébként nemcsak profi szörfös, hanem igazi példakép is, hiszen azért járja a világot, hogy olyan embereket motiváljon, akiknek az övéhez hasonló a sorsa. A nő életéből könyv és film is született.

(Forrás: femcafe.hu)