Két kétpetéjű ikreknek adott életet Donna Cordingley, aki először nagyon megijedt a feladattól.
Egy terhességet sem könnyű kibírni, főleg akkor, ha ikrekkel várandós valaki, ezért valószínűleg a legtöbben ugyanúgy reagálnánk, mint Donna Cordingley, aki majdnem elájult, amikor megtudta, hogy újra terhes, pedig még egy év sem telt el az előző szülése óta, s ráadásul megint ikreket várt.

A brit asszony története, akinek már volt három kamaszkorú gyereke, azzal kezdődött, hogy orvoshoz ment a szűnni nem akaró a hasfájása, és a fáradékonysága miatt. Cordingley azt hitte, hogy megint epeköve van, hiszen évekig járt amiatt orvoshoz.

Az ultrahangvizsgálatból azonban az derült ki, hogy Cordingley 24 hetes terhes, és ikreket vár. Az asszony ezen azért döbbent meg, mert rendszeresen szedett fogamzásgátlót, és a hasfájást leszámítva, nem volt egy várandóságra utaló tünete sem. Még csak hízni sem hízott.

Cordingley először kétségbeesett, ugyanis nem tudta elképzelni, hogy újra kisgyerekeket neveljen. Mivel az fel sem merült benne, hogy elveteti a babákat, ezért néhány hónap múlva megszülte a két kicsit, akik az Olivia és James nevet kapták.

Az asszony a szülés után, azonnal kérte az orvost, hogy sterilizálják, mert nem akar több gyereket, de az orvos ezt nem tette meg, mert Cordingley szervezetének még regenerálódnia kellett, úgyhogy arra kérte az asszonyt, később menjen vissza.

Nyolc hónappal később Cordingley visszament, hogy megtörténjen a beavatkozást, de akkor újabb sokk érte, hiszen már öthónapos terhes volt, és megint ikreket várt. Az ismét várandós nő sírva ment haza, mert elképzelni sem tudta, hogy mit fognak csinálni a párjával, hiszen nem voltak felkészülve négy csecsemőre.

Isabella és George a kiírt időpontnál néhány nappal előbb, az első ikerpár első születésnapja napja előtt jött a világra. Cordingley elmondta, hogy pokoli két éve volt, és naponta maximum két órát tudott egyhuzamban aludni, mégis úgy érzi, hogy a gyermekei kárpótolják őt, ezért semmiért sem cserélné el őket.

(Forrás: hir24.hu)