Olyan apró tünetek is árulkodhatnak arról, hogy teherbe estünk, amelyekből nem is gondolnánk ilyesmire.
A menzesz késéséből következtetünk arra, hogy várandósak vagyunk, pedig már az előtt is jelentkezhetnek olyan apróságok, amelyekből feltételezhetnénk, hogy egy új élet kezdett növekedni a szívünk alatt.

Gyakori vizelési inger: Az egyik legárulkodóbb jele a terhességnek, de erre kevesen jövünk rá, mert a gyakori vizelési ingert a túlzott koffein- teafogyasztással, felfázással vagy húgyúti fertőzéssel magyarázzuk.

Ez a tünet valójában már a terhesség első percétől az utolsóig végigkísérhet minket, mert a méh növekedése közvetlen hatást gyakorol a hólyagra, amit erősen nyom, és a magzat fejlődésével egyre megerőltetőbb lesz.

Amennyiben a gyakori vizelési inger nem szűnik meg egy-két hét alatt, és a fent említett okokat kizártuk, akkor jobb, ha veszünk egy terhességi tesztet!

Fáradékonyság: A szervezetben bekövetkező hirtelen hormonváltozás fáradékonyságot is okozhat. Emiatt előfordulhat, hogy akkor is elfáradunk, amikor kipihentek vagyunk, vagy a rutinfeladatok közben jobban elfáradunk, mint korábban.

Ilyenkor a szédülés és ájulás is gyakori, ám ezeket hajlamosak vagyunk a stresszel és a hajtással magyarázni. Amennyiben két hétnél tovább fennáll ez a helyzet, akkor menjünk el a nőgyógyászunkhoz, és csináltassunk egy vérképet!

A magzat már pár hetesen is rengeteg energiánkat felemészti, és a hormonszintünket is képes felborítani, mindez pedig nagyban befolyásolja a fizikai teherbírásunkat és állapotunkat.

Permenstruációs panaszok: A terhességre utaló tünetek közül nem egyet összekeverhetünk a menzesz előtti jelekkel. A hormonszintváltozás következtében megduzzadnak a melleink, amik érzékennyé válnak, és gyakran a feszülés olyan fájdalmat okoz, hogy még egy pulóver felvétele is komoly szenvedést okozhat.

Emellett felmerülhetnek a klasszikus jelek is, mint a derékfájás, a pecsételő vérzés, az ingerlékenység, az étvágy növekedése vagy csökkenése. Kismértékben a testhőmérsékletünk is megnövekedhet, de a pulzusszámunk és a vérnyomásunk is megugorhat. Ha ezek a tünetek is több mint két hétig fennállnak, akkor jobb, ha veszünk egy terhességi tesztet!

(Forrás: femina.hu)