Az édesanya túlkésőn ébredt rá, hogy terhes. Most együtt próbál meg leszokni a kábítószerről a kisfiával.
Várandóság alatt nem véletlenül tilos dohányozni, valamint rengeteg alkoholt és kávét inni, hiszen a magzat azt kapja, amit mi megeszünk, megiszunk, vagy elszívunk. A 31 éves Melanie és a hathetes kisfia szomorú története az ékes bizonyítéka annak, hogy milyen következményei lesznek, ha figyelmen kívül hagyjuk az orvos utasítását.

A kristálymet függőségben szenvedő Melanie, egészen az ötödik hónapig nem tudta, hogy terhes, ezért tovább szedte a drogot. Amikor rájött, hogy várandós, akkor sem állt le a kábítószerrel, hanem „csak” fűre cserélte a metet, mert azt hitte, a könnyűdrog nem árt a picinek.

A szülés után kiderült, hogy nagyon tévedett. Stan Noel ugyanis drogfüggőként jött a világra, és szinte azonnal produkálta az elvonás tüneteit, tehát hányt, izzadt, reszketett, és fájdalmas görcsei is voltak.

Az orvosok nem tudtak azonnal segíteni a csecsemőn, akit elvonókúrára küldtek, hogy a szenvedései csökkenjenek. Ez azt jelenti, hogy először naponta hatszor morfinoldatot csepegtetnek a nyelvére.

Később ezt a mennyiséget fokozatosan csökkentik egészen július végéig. A lipcsei orvosok bíznak benne, hogy a kisfiút sikerül meggyógyítani, és még lehet normális élete. Eva Robbel-Tillig elmondta az újságíróknak, hogy a csecsemő elvonókúráját addig folytatják, amíg nem lesz tünetmentes.

Mindez elég sokk volt a drogfüggő Melanie számára ahhoz, hogy rájöjjön, kábítószer nélkül kell élnie, ha fel akarja nevelni a gyerekét. A nő elhatározta, hogy mostantól csakis a fiáért akar élni, ezért elvonókúrára ment, ami remélhetőleg Stan, és Melanie esetében is sikeres lesz.

(Forrás: hir24.hu)