A takarítás nem csupán arról szól, hogy reggeltől estig megállás nélkül robotoljunk, és megfeleljünk a saját és a környezetünk elvárásainak. A kitakarított, tiszta lakás fontos tényezője lelki és egészségi állapotunknak.

Ahogy a mondás is tartja, ha az ember otthonában rend van, rend lakozik a lelkében is. Nem beszélve a takarítás által végzett mozgás egészségi hatásáról: azok, akik rendszeresen takarítanak, mosogatnak vagy kertészkednek, több évvel meghosszabbíthatják várható élettartamukat.

Egy másik felfogás szerint a takarítás kedvezően hathat a párkapcsolatunkra is. A fentiekben említett lelki harmóniát azzal lehet fokozni, ha a teendőket olyasvalakivel osszuk meg, aki történetesen életünk párja. A Journal of Family Issues című szakfolyóirat kutatása szerint nem az fejleszti a jó házastársi kapcsolatot, ha a férj is néhanapján kiveszi a részét a házimunkából, sokkal fontosabb a közös feladatvégzés, és a gyerekekkel együtt töltött minőségi idő.

Erin Holmes professzor többedmagával 160 házaspárt vizsgált. Kutatásuk célja az volt, hogy rávilágítsanak, mi kell a sikeres párkapcsolathoz.

A megoldást elsősorban az apa-gyermek jó viszonyban látták, és amely a harmonikus párkapcsolat fenntartását jelentette. A felmérés több adat alapján mérte az apák érintettségét a családi életben, úgy mint a játékkal, a közös elfoglaltsággal vagy a tanítással töltött órák számával.

„Nem az számít, ki mit csinál, hanem az, hogy mindkét fél elégedett legyen a felállással.” Amikor a gyermekek még kicsik, a házastársaknak sok kihívással kell megküzdeniük. A férfiak általában kétszer annyi házimunkát végeznek az első baba érkezése után, a nők pedig ötször annyit, mint korábban. A statisztikai elemzés alapján minden olyan helyzet boldogságot hozhat, ahol a nő kiegyensúlyozottnak érzi magát. „Ha az asszony elégedett az otthoni munkamegosztással, mindkét házas fél jobb minőségű párkapcsolatról számol be” – összegezte a kutató.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a pároknak bizonyos teendőket érdemes magukra vállalni, legyen szó akár mosásról, mosogatásról vagy az esti mese felolvasásáról.

(Forrás: MediPress, fotó: stockfresh)