Marie Buchan ügynöke szerint a brit sajtó kétszínű.Marie BuchanKözel száz cikk és több tévéműsorban, dokumentumfilmben megjelent Marie Buchan, az a 33 éves brit anyuka, aki nyolc gyereket nevel, szociális segélyeken él, nincs rendes munkája, csak részmunkaidőben gondozó, és egy önkormányzati lakásban, egyedülállóként él a gyermekeivel.

A média nem bánik kesztyűs kézzel az anyukával, hiszen olyan címekkel jelentetnek meg róla cikkeket, mint például: „A nyolcgyerekes anyuka még több gyereket vállalna még több segélyért”, „A szégyentelen oktomama vadonatúj ötszobás házban tölti a karácsonyt.”

Buchan hozzászokott, hogy a róla szóló cikkek alatt negatív hozzászólások szerepelnek. A nő elárulta, hogy eredetileg azért fordult a sajtóhoz, hogy szembeszálljon az egyedülálló anyákról kialakított előítéletekkel, de a riporterek kiforgatták a szavait.

Az asszony mindig nagy családra vágyott, de arra nem, hogy egyedül marad, ezért nem készült fel arra, hogy egyedül kell felnevelnie a gyerekeit. Most már azonban szereti, hogy önállóan, függetlenként nevelheti a nyolc gyerekét, de a brit riporterek ezt nem értik meg. Szerinte az újságírók nem látják, hogy mi zajlik a háttérben, ahogy arról sincs tudomásuk, hogy milyen nehéz egyedül nevelni ennyi gyereket.

Nem Buchan az egyetlen, aki egyedülálló, sok gyereke van és segélyeken él, ugyanis a brit bulvár sajtó még tizenkét ilyen nőt talált, ám Buchan kiemelkedik közülük, hiszen neki saját ügynöke van. Ha tehát egy újságíró beszélni szeretne vele, vagy utalna rá egy segélyekről szóló cikkben, akkor először Tomes-hoz kell fordulnia a médiamunkásnak. Ugyanígy kell tenniük a televíziós producereknek is.

Az ügynök korábban dolgozott a Beach Boys-zal, de ma már kevésbé ismert ügyfélkörrel rendelkezik, így például alternatív klubzenekaroknak, szappanoperák mellékszereplőinek, és olyan „hétköznapi” embereknek dolgozik, mint Buchan.

Tomes szinte a kezdetektől az anyuka mellett áll, együtt dolgozik az újságírókkal, hogy minél több exkluzív anyag jelenhessen meg a segélyeken élőkről. Az ügynök ezért cserébe elveszi a bevétel 35 százalékát, és mindig dühös, ha Buchan nem áll azonnal az újságírók rendelkezésére.

Emellett Tomes úgy viselkedik, mintha Buchan testvére lenne, rendszeresen segít neki a gyerekek körül. Amikor pedig egy-egy durvább sztori jelenik meg a nőről, akkor az ügynök felkészíti Buchant a kemény reakciókra.

A celebanyuka anyagi helyzete a november elején megrendült, mert szigorítottak a segélyeken. Az új rendelkezés az egyedülálló, kisgyermekes anyákat sújtja a leginkább. Amikor Tomes Buchan nehézségeiről beszél, és a kormányhivatalok támadni kezdik, akkor neki kell ringbe szállnia, tehát alaposan fel kellett készülnie a témából. Az ügynök saját maga is kritizálja a sajtót, amiért kétszínűen viselkedik, hiszen leírják, hogy a segélyeken élő emberek a rendszeren élősködnek, ám egy ilyen cikkért ötezer fontot fizetnek a szereplőnek.

Tomes azzal nem foglalkozik, hogy az újságírók a cikkekben pontosan jellemzik-e az egyedülálló anyák helyzetét, mert az ő dolga annyi, hogy pénzt szerezzen az ügyfeleinek. Buchan például annyi pénzt akar beszedni a brit sajtótól, hogy abból nyithasson egy olyan autószerelő műhelyt, ahol csak női ügyfelei lennének.

Az ügynök biztos abban, hogy gyorsan összegyűlik a pénz, hiszen a brit sajtó ki van éhezve a segélyeken élőkkel kapcsolatos témákra, hiszen ezekre rengeteg komment érkezik, Buchan pedig a bulvár összes faktorának megfelel.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)