Feszülten várhatja az új tanévet a gyermekünk.Kevesebb, mint egy hét múlva elkezdődik az iskola, aminek nem mindenki örül. A gyerekek főleg azért várhatják egyre idegesebben az iskolát, mert az előző évük is tele volt stresszel, aminek az oka több minden lehet.

A diákok közül sokan a dolgozatok miatt aggódnak, mert nyomás alatt sokkal feszültebbek, mint máskor, emiatt már most azon jár az eszük, hogy szintfelmérővel indul az év, hogyan sikerülnek az első dolgozatok.

Ha azt vesszük észre, hogy a gyermekünk máris a számonkérés miatt aggódik, akkor értessük meg vele, hogy felesleges előre azon izgulnia, hogy később hogyan fog megfelelni, mert ezzel csak azt éri el, hogy megkeseríti a napjait.

A negatív gondolatok nem korfüggők. Ahogy egy felnőtt, úgy egy gyerek is képes annyira aggódni, hogy lassan eluralkodik felette a stressz. Ilyenkor kell bevetni a gondolat-stopot. Ha kell, akkor mondjuk ki hangosan, és törekedjünk arra, hogy csak az adott pillanatnak éljünk.

Amennyiben a gyermekünk tudja, hogy mi vár rá a közeljövőben, akkor készítsen tervet. Ha eljött a tanulás ideje, akkor nincs más dolga, csak a tanulás. Ha belead mindent, akkor már nem fontos, hogy milyen osztályzatot kap a dolgozatra.Az is előfordulhat, hogy a gyermekünk nem a számonkérés miatt stresszel, hanem a tanárok miatt. Ha jó tanuló, akkor lehet, hogy az a baj, hogy az oktatói túl nagy terhet tesznek a vállára. Abban az esetben, ha rosszabb tanuló, akkor az idegesítheti a gyermekünket, hogy nem tud kitörni ebből a kategóriából.

Ebben az esetben a legjobb tanács az, hogy ne hagyja magát beskatulyázni a diák. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy üvöltsön a tanárral, hanem azt, hogy higgadtan képviselje az érdekeit. Amennyiben nem akar például egy újabb versenyen részt venni, akkor nyugodtan mondjon nemet. Ha a gyermekünk a rossz kategóriába került, akár igazságtalanul, akkor nekünk, vagy egy másik tanárnak kell segítenie, hogy a helyzeten változtatni tudjon.

A dolgozatokon és tanárokon kívül, az is okozhatja a gyermekünk feszültségét, hogy az iskolatársaival nem jön ki jól. Ebben az esetben muszáj átgondolni, hogy mi zavarja a diákot. Lehet, hogy zaklatják, esetleg levegőnek nézik.

Az ilyen helyzetekre más és más jelenthet megoldást, de lelkileg a legkönnyebb úgy átvészelni, ha barátokkal van az ember, mert velük megoszthatja a problémáit még akkor is, ha nincsenek éppen jelen. Ha zaklatják, vagy bántalmazzák a diákot, akkor tudatosítani kell benne, hogy ne szégyelljen segítséget kérni.

(Forrás: kamaszpanasz.hu)