Sose hagyjuk, hogy a csemete ismeretlen eredetű, talált dolgot egyen!loliNem kell a széltől is óvni a gyerekeket, ám jobb odafigyelni arra, hogy mit esznek, főleg akkor, ha egy látszólag elhagyott nyalókáról van szó, mert olyan szomorú következményei lehetnek a felelőtlenségnek, mint amilyen a kelet-kínai Shandong tartományban található Liuzhuang faluban történt.

A 6 éves Xiao Li a házuk előtt bukkant rá egy nyalókára, amiről azt gondolta, hogy valaki véletlenül ejthette el. A gyerek felvette az édesség, ette egy darabig, majd elment bújócskázni a barátaival.

Nem sokkal később Jin Hsueh találta meg az eszméletlen kisfiút, akinek a feje minden nyílásából vér szivárgott. A 45 éves apa azonnal kórházba vitte a gyermekét, ám elkésett, mert Xiao Li belső szervei olyan súlyosan károsodtak, hogy nem lehetett megmenteni. Az orvosok két napig küzdöttek Xiao Li életéért, ám a kisfiú végül feladta a küzdelmet.

Jin Hsueh elmondta az orvosoknak, hogy lehet, hogy a nyalóka miatt halt meg a fia. A szakértők megvizsgálták az édességet, és megállapították, hogy azt a Tets nevű, rendkívül erős és halálos idegméreggel vonták be.

Ez a szer korábban az egész világon elterjedt, ugyanis a patkányméreghez használták, ám 1984-ben betiltották. A szabályozás ellenére, Kína egyes részein, illegálisan, még ma is hozzá lehet jutni a szerhez.

(Forrás: webbulvar.hu)