Elfogadóbbak és kevésbé előítéletesek azok a fiatalok, akik ismerik a varázslótanonc történeteit.potterA gyerekek előnyére válik, ha Harry Potter könyveket olvasnak, derült ki egy tanulmányból. Az új kutatás szerint, azok a fiatalok, akik a varázslótanonc történetein nőttek fel, sokkal elfogadóbbak a kisebbséggel, bevándorlókkal, menekültekkel, homoszexuálisokkal szemben.

Az ezt vizsgáló tanulmányban összesen három kísérletet végeztek. Az elsőben 34 olasz ötödikes osztályos diáknak az volt a feladata, hogy hat héten keresztül olvassanak Harry Potter könyveket.

Még mielőtt belekezdtek a történetbe, egy olyan tesztet töltöttek ki, amiből kiderült, hogy mi a véleményük a bevándorlókról. A hatodik hét végén, a kutatók elbeszélgettek a témáról a gyerekkel. Ebből kiderült, hogy a hathetes olvasás nagyban megváltoztatta a gyerekek véleményét a menekültekről, de csak akkor, ha az alanyok Harry Potter karakterével azonosultak.

A kísérlet második részében már 117 olasz gimnazista vett részt. Nekik is ugyanaz volt a feladatuk, mint az ötödikeseknek. A gimnazisták esetében az volt megfigyelhető, hogy azok, akik a varázslótanonccal azonosultak, sokkal elfogadóbbak lettek a homoszexuális emberekkel szemben.

A kutatás utolsó részében brit főiskolások olvastak, de esetükben nem volt megfigyelhető, hogy megváltozott volna a menekültekkel szembeni megítélésük, ám az kiderült, hogy sokkal elfogadóbbak azok a menekültek szemben, akik nem azonosulnak a főgonosz Voldemorttal.

A tanulmány végső konklúziója az, hogy egy jó könyv, aminek üzenete van, képes pozitív irányba nevelni a gyermekek gondolkodását, ezért nem mindegy, hogy szülőként milyen könyvet adunk a csemeték kezébe.

(Forrás: marmalade.hu)