Az ölelkezés, puszilkodás rendben van, ha a vér szerinti szülő teszi ezt a gyermekével. De milyen szabályok vonatkoznak a mostohákra?
Ideális világban szóba se kerülne olyan téma, hogy valakinek a szülei elválnak, és az anya, az apa, vagy mind a ketten, egy új embert hoznak a gyermek életében. A mostohák dolga sose könnyű, hiszen el kell fogadniuk, hogy a párjuknak mástól van gyereke, akivel el kell fogadtatniuk magukat. A gyereknek pedig el kell fogadnia, hogy van egy mostohája.

Ha ez sikerült, akkor az érintkezés milyenségével, mennyiségével kell foglalkozni. Ez azért kényes téma, mert a vér szerinti szülő és gyermeke között természetes dolog, hogy ölelgetik, puszilgatják egymást, vagy a szőnyegen birkóznak.
De meddig mehet el egy mostohaszülő?

Erre a kérdésre nem egyszerű a válasz, mert sok mindent kell figyelembe venni. Először is függ attól, hogy mekkora az igénye a felnőttnek és gyermeknek a gyengédségre. Emellett sokat számít a habitusuk, a gyermek életkora, neme, a mostoha neveltetése, szokásai, valamint az, hogy azonos neműek-e, és mekkora a bizalom közöttük.

A mostohának ilyen helyzetben hagynia kell, hogy a gyermek nyisson felé. Nem szabad nyaggatni a gyereket, hogy ölelje meg a mostoháját, hanem ki kell várni, hogy ő maga húzza meg a határvonalakat. Ha már úgy kezdi érezni a gyermek, hogy közel akarja engedni magához a mostoháját, akkor azt valamilyen formában ki fogja fejezni, például puszival.

A gyermek először azért is viselkedhet tartózkodóan, mert rossz látnia, hogy az anyja, vagy az apja, egy idegen gyereket dédelget. Az se lehetetlen, hogy ha több gyerekről van szó, hogy a nagyobb leállítja a kisebbet, aki már megengedné a mostohájának a bensőséges érintéseket.

Ám nem kizárólag a gyerek tartózkodhat az érintésektől, hanem a mostohaszülő is, mert nem vágyik érzelmes közelségre! Ez fakadhat abból, hogy egész életében elzárkózott a túlságosan bensőséges érintésektől. Másrészről az is állhat a dolog hátterében, hogy a gyerekben csak azt látja, hogy egy másik férfitől, vagy nőtől született, és ezt képtelen egyelőre elfogadni.

A pszichológusok véleménye az, hogy teljesen normális folyamat, ha a gyermek és mostoha közötti kötődés mélyülésével, egyre jobban hagyják magukat megölelni, megpuszilni. Bajra akkor kell gyanakodni, ha ezek az érintkezések átlépik az egészséges határt, és már nem csak a szülő-gyermek közötti kapcsolat kifejezésére szolgál, hanem szexuális töltetet kap.

A szakemberek szerint a vér szerinti szülő dolga az, hogy erre odafigyeljen, és közbelépnie, ha már túl messzire ment a mostoha. Ha pedig a gyerek panaszkodik, akkor azt is komolyan kell venni!

(Forrás: Life.hu)