Toxikus sokk miatt került kórházba Emily Pankhurst.Emily PankhurstAz egyetemi záróvizsgájára készült a 20 éves Emily Pankhurst, amikor puffadás és rosszullétek nehezítették meg az életét. A lány úgy gondolta, hogy a stressz az oka a kellemetlenségeknek.

Emily később rájött, hogy nem a vizsga miatti feszültség az egészségügyi problémáinak forrása, hanem az, hogy több, mint egy hete nem vette ki a felhelyezett tampont, ami már elfeketedett.

Pár órával később Emily édesanyja talált rá az eszméletlen lányra, akinek a bőre tele volt kiütésekkel. A mentővel kórházba szállított Emily az intenzív osztályra került. Kiderült, hogy a lány toxikus sokkot kapott, és vérmérgezés alakult ki nála. Emily életét antibiotikum segítségével sikerült megmenteni, ám a lány ideiglenesen lebénult, sokáig infúziót kapott, és nagyobb távolságokat még nem képes megtenni.

A lány később elmondta, hogy a vizsgáira készült, ezért elfeledkezett a tamponról, amikor pedig orvoshoz ment a rosszullétei miatt, akkor az orvos sem talált semmit. Később az erős vérzés miatt gyanakodott, hogy a hüvelyével lehet valami.

Emily zuhanyzás közben megnézte, és ekkor találta meg a tampont, amit azonnal eltávolított. A lány remélte, hogy jobban fogja érezni magát, ám túl késő volt, mert a baktériumok már bejutottak a véráramba, ahol mérgezésre utaló tüneteket okoztak.

(Forrás: life.hu)