Megdőlt az az elmélet, amely szerint minél többet szeretkezünk, annál boldogabbak leszünk.sexfreindAmy Muise és társai vizsgálták meg azt a kérdést, hogy mennyi közösülés kell a boldogsághoz. A Toronto Mississauga Egyetemen kanadai kutatói a vizsgálatukból megállapították, hogy heti egynél több vagy kevesebb szex semmilyen hatással sincs a férfi és női boldogságra.

Az adatok esetében a tudósok kihangsúlyozták, hogy csak heteroszexuális párokat vizsgáltak meg, tehát se meleg, se szingli személy nem vett részt a kutatásban, amelyben a párok anyagi hátterét és korát sem vették figyelembe.

A fenti hiányosságok miatt vonja kétségbe a felmérés eredményét George Loewenstein, a Carnegie Mellon Egyetem professzora, aki idén arra kérte a saját kísérletének alanyait, hogy duplázzák meg a szokásos szexuális aktusaik számát.

Ebből az derült ki, hogy a résztvevők 40 százaléka többször szexelt, de ettől boldogabb nem lett. Sőt, inkább fáradtságra, az együttlét minőségének romlására panaszkodtak. Loewenstein az eredményt azzal magyarázta, hogy ebből is látszik, hogy a mennyiség és a minőség nem jár kéz a kézben.

A brit tudósok szerint azért lettek boldogabbak az alanyok, mert nem önszántukból létesítettek többször szexuális kapcsolatot, hanem erre kérték őket, hogy statisztikai adatok legyenek. Végül azt a következtetést vonták le, hogy a külső nyomás nélküli szex boldoggá tesz, függetlenül a mennyiségtől.

(Forrás: globoport.hu)