A Roar for Good a szexuális erőszak ellen próbál megoldást nyújtani.depressionAz Amerikai Egyesült Államokban a nők 19,3 százaléka és a férfiak 1,7 százaléka szenved el szexuális erőszakot. A Roar for Good ez ellen próbál tenni az első termékével, ami az Athena nevet kapta.

A találmány egy aprócska gomb, amit az övre vagy a kabátra kell elhelyezni, ha pedig baj van, akkor a tulajdonos megnyomja a gombot, ami GPS koordinátákat küld a megadott segélykérő számra.

A várhatóan 2016 májusában, 99 dolláros (nagyjából 29 ezer forintos) áron kereskedelmi forgalomba kerülő Athena az után született meg Yasmine Mustafa fejében, hogy hátizsákos turistaként bejárta Dél-Afrikát.

A cég egyik alapítója szörnyű történeteket hallott arról, hogy Afrikában hogyan támadják meg a nőket, majd hazaérve megtudta, hogy egy közeli szomszédját brutálisan megverték és megerőszakolták.

Mustafa elmondta, hogy a Pallas Athéné után elnevezett készülék azért is hasznos, mert nem kobozzák el a repülőtéren. Az is az előnye, hogy amennyiben a támadónak sikerül elvennie, akkor nem tudja úgy az áldozat ellen használni, mint a sokkolót vagy paprikasprayt.

Habár a terméket nőknek reklámozzák, azt mégis használhatják férfiak, gyerekek, idősek is. A tervek szerint a jövőben a készülék képes lesz értesíteni a rendőrséget, valamint el lehetne rejteni a ruházatban, illetve készülne egy luxus kollekció is, hogy mindenki megtalálja a stílusának leginkább megfelelőt.

(Forrás: divany.hu)