Öt város, ahol lassan levegőt se kapni a turistáktól.velenceNyaralni elsősorban azért mennek az emberek, mert nyugalomra, békére, csendre, harmóniára, kikapcsolódásra vágynak, és nem ugyanolyan rohanásra, zajra, stresszre, ami a mindennapi életüket jellemzi.

Ironikus módon éppen ezt veszi el a tömegturizmus az olyan népszerű helyeken, mint az alábbi városok.

Velence, Olaszország: Az észak-olaszországi Velence csak a könyvekben és a cikkekben tűnik romantikára tökéletes célpontnak, ugyanis a valóságban rég a világ egyik leghíresebb turistagettójaként tartják számon.

A körülbelül 300 ezer főt számláló olasz városba évente 20 millió turista érkezik, ami tulajdonképpen teljesen élhetetlenné teszi Velencét. A helyzeten az sem segít, hogy sok turista hatalmas tengerjáróhajón érkezik, vagyis az utazásra fordított pénzt nem a helyi gazdaság kapja.

Mivel a helyieknek is elege van a tömegturizmusból, ezért Velence önkormányzata azt tervezi, hogy azzal fogják csökkenteni a város népszerűségét, hogy beléptetőkapukat helyeznek kis és 3 eurós díjat szednek a turistáktól.

Barcelona, Spanyolország: A tömegturizmus miatt már a katalán fővárosban sem lehet levegőt kapni, ami azért nem meglepő, mert a mediterrán klímával, tengerparttal és ízletes gasztronómiával, kedves helyiekkel, bulikkal, gyönyörű látnivalókkal rendelkező Barcelonában minden megvan, amire a legtöbb ember vágyik, ha nyaralni megy.

Azt, hogy a csodálatos város lakóinak mennyire van elege az idegenekből, jól mutatja, hogy turista ellenes mozgalom működik Barcelonában, ennek jelenléte pedig Barceloneta negyedben különösen erős.

A helyieket elsősorban az dühíti, hogy rettenetesen sok lakást adnak ki a turistáknak, ami sok házban zajjal jár, ráadásul az albérletek ára is az egekbe szökött.

Dubrovnik, Horvátország: Bizonyos felmérések szerint nincs még egy olyan ország, ami annyira szenvedne a tömegturizmustól, mint Horvátország. Ez az állítás leginkább az ország déli részén található Dubrovnikra igaz.

A tömegturizmus akkor indult meg csak igazán, amikor kiderült, hogy Dubrovnik volt a Trónok harca egyik helyszíne. Tekintve, hogy sok turista tengerjáróhajóval érkezik, ezért a városvezetés úgy döntött, hogy most már csak napi két hajó köthet ki Dubrovnik kikötőjében.

Budapest, Magyarország: Nem kell ahhoz feltétlenül külföldre menni, hogy turistákba fulladó várost találjunk, hiszen a magyar fővárosba érkező turisták száma lassan 10 éve meredeken emelkedik.

2018-ban 12,5 millió fő szállt meg Budapesten, ami természetesen sok pozitívummal jár, de ugyanakkor a város néhány területén egyre inkább nő a feszültség a helyiek és a turisták között, hiszen nő a lakbérek ára, és a sokszor dühöngő angol legénybúcsús csapatok miatt aludni sem lehet.

Látva, hogy a Budapestre érkező turisták száma évről évre rekordot dönt, ezért szinte biztosra vehető, hogy a tömegturizmus egyre nagyobb problémát fog jelenteni, amit akkor lesz a legnehezebb elkerülnöd, ha a magyar fővárosban élsz.

Bangok, Thaiföld: A világ egyik legnépszerűbb turistaparadicsoma Thaiföld, ahol évente 35,4 millió turista fordul meg. Az országon belül az egzotikus, vibráló éjszakai életről és izgalmas ételekről híres Bangkok lassan belefullad a nyugatról érkező turisták tömegébe.

Thaiföldöt olyan szinten lerohanták a látogatók, hogy például 2018-ban le kellett zárni a leghíresebb tengerpartot, a Maya bay-t, mert a természet nem bírta el azt a terhelést, amit a turistatömeg jelentett.

(Forrás: noizz.hu)