Híres látnivalók rejtett részei, amelyekről csak nagyon kevesen hallottak.hegyA turisták általában elkövetik azt a hibát, hogy csak felszínesen néznek utána annak, hogy az adott helyen, ahova utaznak, milyen híres látnivalókat muszáj megnézni. Akik viszont alaposabb kutatást végeznek, azok csodás, de csak kevesek által ismert helyeket találhatnak.

Emellett az is előfordulhat, hogy a híres nevezetességek esetében is felfedezik, hogy annak van egy titkos része, ami mellett a legtöbben elsétálnak. Erre jó példák Olaszország, Franciaország és az USA híres látnivalói.

Alagutak a Las Vegasi főutca alatt, Las Vegas, USA: A Las Vegas főutcája alatt található kacifántos, sötét alagútjaiban több száz hajléktalan él. Ha elemlámpával megyünk le, akkor bútorok, ruhák, mindennapi tárgyak jelzik, hogy ott emberek élnek.

Bibbiena bíboros, Papal Apartman, a Vatikán fürdőszobája: Raphael Santi 1516-ban hozta létre a tanítványaival a fürdőszobát, amit a Bibbiennai bíboros és lakói használhattak. A freskók kifejezetten pikáns jeleneteket ábrázolnak. A fürdőszoba bejárata a bíboros korábbi hálószobájából nyílik, ahol most a pápa fogadja a világ vezetőit.

Üres épület, Times Square, New York, USA: 1992-ben az épületet birtokló cég csődbe ment, ezért egy reklámcég vette meg az irodát. A Times Square azóta is csak azt a célt szolgálja, hogy óriásplakátoknak és kivetítőknek adjon otthont a falán. Belül üres irodák és gyógyszertár található.

Gustav Eiffel magánlakása, Párizs, Franciaország: Az Eiffel torony harmadik emeletén található egy szoba, amiben régen Eiffel fogadta a nagyra becsült vendégeit, így például Thomas Edisont. A nyilvánosság előtt nyitva álló Eiffel szoba a mai napig is korhűen van berendezve.

Empire State Building 103. emelet, New York, USA: Azt mindenki jól tudja, hogy a 102. emeleten található a kilátó, de arról kevesen hallottak, hogy a 103. emeletről is élvezhető a kilátás. A 103. emeleti szobáról és alacsony erkélyről azért nem tud mindenki, mert oda csak a személyzet és a VIP vendégek léphetnek be.

Titkos apartmanok a Cinderella kastélyban, Disney World, USA: Egy nagyon drága hotel díszes lakosztályára hasonlít a szoba, amiben csak tölthet el egy éjszakát, akit Disney kisorsol az éves sorsoláson.

Szabadság szobor fáklya, New York, USA: 1916-ig egy lépcsőn lehetett felmenni a fáklyához, ám ugyanebben az évben történt egy robbanás, ami megsemmisítette a fáklya egy részét, ezért ettől kezdve a turisták nem látogathatják ezt a részt. 1986-ban felújították a fáklyát, de a turisták mégsem nézhetik meg.

A Doge palota börtöne, Velence, Olaszország: A velencei kastély palotája alatt található az a börtön, amelyben a híres Giacomo Casanova is raboskodott. Ő volt az egyetlen, aki az elmúlt 400 évben képes volt onnan megszökni.

Rushmore hegy, Titkok Kamrája, USA: A Rushmore hegyen látható négy elnök sziklába vájt szobra, ám ugyancsak itt található az 1200 fontot nyomó gránit kőtömb, ami mögött ott van a Titkok Kamrája, benne az USA legfontosabb dokumentumaival, köztük a Függetlenségi Nyilatkozattal

Elhagyott Városháza metróállomás, New York, USA: 1904 és 1945 között működött a New York-i városháza metróállomása, ám az új metrószerelvények túl hosszúak voltak ahhoz, hogy meg tudjanak fordulni az alagútban. Ma itt kanyarodik el a metró.

(Forrás: noiportal.hu)