Nemcsak a szélmalomról, a finom sajtokról, a fapapucsról és a Van Gogh Múzeumról híres az ország.cölöpA háromezer éves cölöpkör: Ha Hailoo környékén nyugat felé haladunk, akkor megtaláljuk azt a területet, ahol a sárga földben húsz, 20-25 centi átmérőjű cölöp formáz egy nagy kört, aminek az átmérője 5 méter.

A 2005-ben felfedezett cölöpkör rituális helyszín lehetett, még az időszámításunk előtt 800 körül. A feltárás vezetője eleinte bizonytalan volt abban, hogy egy naptemplomot talált a csapatával, vagy egy tündérkört. Később kiderült, hogy a város másik végében is található egy ilyen kör. Ott kremációs maradványokat és egy csontvázat is találtak.

Ebből azt a következtetést vonták le a tudósok, hogy anno ezen a két területen ravatalozták fel és égették el az elhunyt vezetőket. Ez nem volt ritka szokás, mert a történelemben még nagy szerepet kaptak a csillagok, a Hold és a Nap. Az emberek hittek benne, hogy nagy baj lesz abból, ha nem tisztelik ezeket.

A feltárás óta eltelt időben újra felállították a cölöpkört, ami megegyezik az eredetivel, és a Woodhenge nevet adták neki.

bergenchirA bergeni romtemplom: Az észak-hollandi Bergen városában található a templom, ami a 15. században vált ismertté. 1421-ben nagy árvíz okozott komoly károkat a szomszédos Petten-ben, ahol 400-nál is több ember meghalt. Ezt a katasztrófát nevezik Szent Erzsébet áradásnak.

A víz a petteni templomból egy kelyhet sodort Bergenig, ahol egy lelkipásztor mentette meg a tárgyat, ami tele volt vízzel és ostyával. A kehely legközelebb a következő év Pünkösd első napján került elő, mert a lelkipásztor rájött, hogy valami vörös, nedves anyag van a kehely alján.

Hamarosan elterjedt a hír, hogy Krisztus véréről van szó, emiatt zarándokok ezrei mentek el a templomba, ami kicsinek bizonyult ennyi ember fogadásához, úgyhogy hozzáépítettek egy új részleget. Így jött létre a Péter és Pál apostolnak szentelt oltár.

A templom egészen a nyolcvanéves háborúig Hollandia legnagyobb temploma volt, de akkor kifosztották, és porig égették a gótok, Diederik Sonoy vezetésével. Később újraépítették, de a régi nagyságát sosem kapta vissza.

temHeiloo fehér temploma: Észak-Hollandiában található a Heiloo Noord tartomány, ahol a lakosság létszáma ugrásszerűen megnőtt 1950 és 1960 között, mert sok amszterdami úgy döntött, hogy vidékre költözik. Jelenleg több, mint 22 ezer ember él a városkában, ami nem erről, hanem a fehér templomáról vált híressé.

A település neve arra utal, hogy régen egy szent erdő foglalta el ezt a területet. A rege szerint 720 körül egy Willibrord nevű misszionárius és tizenegy társa érkezett a településre. A vendégek nagyon szomjasak voltak, ám a helyieknek nem volt elég vize ahhoz, hogy megkínálják a vándorokat.

Willibrord emiatt isteni segítséget kért, amihez ásott egy gödröt, majd imádkozott. Az ima végére megtelt vízzel a gödör. A legenda egy másik verziója úgy szól, hogy Willibrord megdöngette a vándorbotjával a földet, mire forrás fakadt.

A hálás misszionárius kutat és egy templomot építtetett. A helyiek nem feledkeztek el a jótevőjükről, miután 739-ben meghalt, hanem minden évben megemlékeztek róla. A történet szerint a víznek gyógyító ereje van, de csak külsőleg szabad alkalmazni.

A templomot 1822 és 1829 között fehérre meszelték, majd a II. világháború után elnevezték Fehér Templomnak. Az épület 2001 óta csak különleges alkalmakkor nyitja meg a kapuit. Ha meg akarjuk nézni, akkor arra szombaton van a legjobb esélyünk.

A kutat 1880-ban újították fel Pierre Cuypers tervei alapján, majd elfeledkeztek róla. Ennek az eredménye, hogy 1950 óta elzárták az emberek elől a szennyeződések miatt, ám ennek ellenére napjainkban is őrzi Willibrord csodatettének emlékét.

(Forrás: noiportal.hu)