Mit nézz meg, ha a foci mellett városlátogatással töltenéd az idődet?szentpétervárHa külföldre utazunk egy esemény miatt, például egy rajongói találkozóra, bemutatóra, díjátadóra, vagy sporteseményre, akkor érdemes úgy tervezni a programunkat, hogy jusson időnk az adott hely kisebb-nagyobb felfedezésére, hiszen ki tudja, hogy eljutunk-e még valaha az adott városban.

Jelenleg ilyen hely Oroszország, ahol javában zajlik a labdarúgó-világbajnokság. A mérkőzéseket nem egy, hanem több városban rendezik, köztük a szentpétervári Kresztovszkij Stadionban. Július 3-án itt lesz a nyolcaddöntő, majd július 10-én az elődöntő, aminek vesztesei július 11-én mérkőzhetnek meg a harmadik helyért.

A meccsek közötti idő azonban tökéletes arra, hogy kicsit jobban megismerjük az orosz várost, ahol az első látnivaló a Vérző Megváltó Temploma. A majdnem 100 éves, szentpétervári épület a jellegzetes, színes hagymakupolái miatt vált híressé.

A Vérző Megváltó Templom építését III. Sándor orosz cár kezdte meg azért, hogy emléket állítson az apjának. Ahogy a legtöbb orosz templom, úgy a belül színes mozaikos Vérző Megváltó Temploma is múzeum lett, miután a szovjetek bezárták.

Szentpétervár másik építészeti csodája az Izsák-székesegyház, ami a világ legnagyobb ortodox bazilikája és a világ negyedik legnagyobb katedrálisa. Ahogy a Vérző Megváltó Temploma, úgy az Izsák-székesegyház is múzeumként működik, és csak a legjelentősebb vallási ünnepeket tartják benne. Az Izsák-székesegyház kupolából csodás kilátás nyílik a városra.

Szentpétervártól nyugatra található a Peterhof palota, amit a Versailles példájára építettet I. Nagy Péter cár. Habár a palotának nem sikerült túlszárnyalnia a Napkirály rezidenciájának pompáját, mégis a Peterhof palota szökőkútjai évente több millió turistát vonzanak. A hajóval megközelíthető épület külön program is lehet.

Az orosz haditengerészet központja, az Admiralitás, ami Szentpétervár egyik legszebb épülete. Szintén kihagyhatatlan nevezetesség az Auróra, ami az 1917-es októberi orosz forradalomban töltött be fontos szerepet, de ma múzeum.

Szentpétervár megalapításának helyén található a Péter-Pál erőd. 1703-tól I. Péter orosz cár innen, egy kis faházból felügyelte az erőd körüli munkálatokat. A 122,5 méter magas harangtornyú Péter-Pál-Székesegyház, ami alatt egykori orosz cárok nyugszanak, a legmagasabb épület a városban. Az épületből a Néva folyóra és a Téli Palotára nyílik gyönyörű kilátás.

A szentpétervári városlátogatás következő állomása a világ egyik legrégebbi és legjobb múzeuma, az Ermitázs, ami Nagy Katalin cárnő több, mint 1500 szobás Téli Palotájában található. A múzeumban megtekinthetőek Leonardo da Vinci, Monet és Van Gogh művei, valamint ősi szkíta műalkotásokkal is találkozhatnak a látogatók. Az Ermitázs megtekintésére érdemes egy teljes napot szánni, valamint jó ötlet, ha előre összeírjuk, hogy mi mindent szeretnénk megnézni a monumentális gyűjtemény darabjai közül.

Szentpétervárott hiba lenne kihagyni a csatorna túrát, hiszen a városban 800 híd ível át a 300 kilométer hosszú mesterséges csatornahálózat felett. Régen ez volt a fő közlekedési útvonal, de ma már inkább a szárazföldi utakat használják az oroszok.

Az orosz város szívében található a 4,5 kilométer hosszú Nyevszkij sugárút, ahol üzletek, paloták, templomok és luxus szállodák találhatóak, ám akkor is megéri itt sétálni, ha nem akarunk vásárolni, hanem csak a város atmoszféráját szívnánk be.

Végül Szentpétervár hatalmas élelmiszer boltja Yeliseev Emporium várja a fáradt turistákat, akik itt megvásárolhatják az otthon maradt szeretteiknek szánt ajándékokat, vagy beülhetnek pihenni a kávézóba.

(Forrás: divany.hu)