Nem csak veszélyeztetett, hanem veszélyes is néhány nemzeti park.hawaiiA híres épületek, templomok, éttermek, városrészek, múzeumok mellett sok turista a nemzeti parkokra is kíváncsi, hiszen ott különleges élővilággal találkozhatnak, ám nem árt az óvatosság, mert némelyik nemzeti park veszélyeket is rejthet.

A kísértetjárta csatatér: A polgárháború egyik legvéresebb csatája zajlott le a Gettysburg Nemzeti Katonai Parkban. A harc három napjában több, mint 50 ezerre nőtt az áldozatok száma, ma pedig évente több száz paranormális jelenségről tesznek jelentést a szemtanúk.

Sokan arról beszélnek, hogy polgárháborús egyenruhát, régimódi fegyvereket viselő alakokat láttak. Ray Hock, dokumentumfilm színész, azt állította, hogy az egyik barátjával töltényeket kaptak egy különös alaktól, aki akkor már eltűnt, amikor felnéztek. A töltényeket később megvizsgálták. Kiderült, hogy 1863-ból származó polgárháborús golyók voltak.

Hawaii tűzlabdák: Babona és rejtély övezi a Hawaii Nemzeti Parkban található vulkánokat. Az egyik megmagyarázhatatlan jelenség 1998. március 27-én történt, amikor egy kék fénysugár bevilágította az éjszakai égboltot. Emellett erős zúgást lehetett hallani.

A helyiek közül több százan állították, hogy láttak egy pilótát, aki abban az időben a levegőben volt. A jelenéssel egy időben a hőmérséklet drámaian megemelkedett. A hatóságok később azt mondták, hogy egy meteor okozta a robbanást.

A hivatalos magyarázat nem győzte meg az összes hawaii lakost, mert többen biztosak abban, hogy felébredt az egyik istenük, aki dühös az emberiségre. Ez azonban csak egy a Hawaii-szigeten tapasztalható rejtélyes jelenségek közül.

Állítólag sok turista, aki a vulkánoktól követ vitt haza, vissza is vitte azt, mert elátkozottnak gondolták. Megint mások szellemeket láttak a vulkánok közelében.

Az Alvilág őre: A világ egyik leghíresebb parkja a Grand Canyon Nemzeti Park, ami tele van titkokkal és folklórral. Korábban a kanyonban törzsek éltek, köztük a leghíresebbek is, a Hopik, akik egyes vélekedések szerint, titkos földalatti rendszereket alakítottak ki.

A Hopai legendák úgy tartják, hogy Maasaw egy halhatatlan lélek volt, akit alvilági őrzőnek neveztek, mert nem tudott meghalni. A leírások szerint Maasaw, a holtak ura egy csontváz, aki a kanyonban él.

Azok közül néhányan, akik ott töltötték az éjszakát, arra panaszkodtak, hogy különös rosszullét fogta el őket. Habár a Grand Canyon Nemzeti Park nem tekinthető veszélyesnek, mégis sok baleset történik a területen.

Devil’s Den: 1946-ban a 8 éves Katherine Van Alst a családjával táborozott a Devil’s Den Nemzeti Parkban. Az egyik nap a kislány eltűnt a táborból. A keresők hat nappal később egy távoli barlangban találták meg a gyereket, aki állítólag nagyon nyugodt volt.

A fürdőruhát viselő Katherine annak ellenére sértetlen volt, hogy milyen magas, sziklás barlangban találtak rá. Sokan úgy gondolják, hogy a kislány valami elől a barlangba menekült. Mások szerint valami odavitte és vigyázott rá.

Shasta-hegy: Shasta-Trinity Nemzeti Kaliforniai Erdőben található a Shasta-hegy, amihez több legenda kapcsolódik, köztük az, hogy a hegyen élt törzsek a New Age-hívők abban hittek, hogy ott található a Föld legfőbb lelki energiapontja.

1931-ben hatalmas tűz pusztított a hegyen, ám a lángokat egy különös köd megfékezte. Ezt a jelenséget a mai napig nem tudta megmagyarázni a tudomány. Emellett a hegyet az ötödik dimenziónak is tekintik.

Mások abban hisznek, hogy a földönkívülieknek nyújt energiaellátási alapot, de olyanok is akadnak, akik szerint a megsemmisült Lemúria fajai élnek a hegyen és azok okozzák a rejtélyes jelenségeket.

(Forrás: noiportal.hu)