Meredek lejtők, sebes folyók, erős szél teszi próbára a vonatok és az utasok tűrőképességét.White Pass és YukonA statisztikák szerint a vonatozás az egyik legbiztonságosabb közlekedési mód, mégis akadnak kifejezetten veszélyes vasútvonalak, ahogy ezt az alábbi gyűjtemény is bizonyítja. Habár ez a nyolc szakasz rengeteg természeti kihívással néz szembe, mégis azok a bátor utasok, akik hajlandóak felszállni a szerelvényre, általában csodás látvánnyal gazdagodnak.

White Pass és Yukon – Alaszka: 26 hónapon át építették az Alaszka és a kanadai Klondike közötti vasútvonalat. Az 1900-ban átadott szakaszt az aranybányászat legfőbb útvonalaként használták. A bányászat 1982-ben csődöt mondott, ezért az utat lezárták, majd néhány évvel később a turisták kedvéért átépítették.

Napjainkban a vonat Skagway-ből indul, ahol egy vasúti múzeum található. A szerelvény 67 kilométert tesz meg Carcross célállomásig. Az útvonal meredek lejtőkön, függő sziklákon, sebes folyókon és nyugodt tavakon vezet át.

„Felhővonat” – Argentína: Salta és La Puna városok között közlekedik a „Felhővonat”, azaz Tren a las Nuebes, amit a vonat alatt láthtó felhőkről kapott. Az 1948-ban átadott, 217 kilométeres, útvonalat 27 évbe telt megtervezni és felépíteni.

A 16 órás út során a vonat áthalad 29 hídon, 21 alagúton, 13 viadukton és néhány szerpentinen, de akad olyan szakasz, akol 187 méterről 4 200 méterre emelkedik a szerelvény.

Georgetown loop – Colorado: Georgetown és Silver Plume szomszédos városait köti össze a Sziklás-hegységben futó keskeny vasúti pálya, amit 1877-ben építettek. A vasútvonal 7,2 kilométer hosszan vezet át a hegyeken, ahol 1884-ben építették fel a Clear Creek Völgy hídját és a Devil’s Gate High hidat.

Chennai – Rameswaram, India: Az 1914-ben megnyílt Chennai Rameswaram vasútvonalhoz tartozik a 2,3 kilométer hosszú szakasz. A 145 betonoszlopból álló, felnyitható híd azt a célt szolgálja, hogy a hajók és a kompok nyugodtan közlekedhessenek.

A vasúti pályát sokszor elárasztja az óceán, az erős szél pedig még jobban nehezíti a közlekedést, ráadásul veszélyezteti a híd szerkezetét és a vonatokat, amelyek csak 4/s sebességgel közlekedhetnek a pályán.

Cumbres and Toltec Scenic Railroad – Új-Mexikó: Chama, Új-Mexikó és Antonito, Colorado városát köti össze a keskeny nyomtávú, 103 kilométer hosszan futó vasútvonal, ami eléri a tengerszint feletti 3000 méteres magasságot.

Ha az utasok kinéznek a vonatablakon, akkor megpillanthatják a meseszép Sziklás-hegység vidékét. Az adrenalin akkor öntheti el igazán az emberek, amikor a sziklák szélén, kanyargós útvonalon és alagutakon robog át a szerelvény.

,,Ördög Orra” – Ecuador: A világ egyik legveszélyesebb vasúti pályája a 14 kilométer hosszú Sibambe vasútvonal, ami a kis falu, Alausiban található. Az útvonal meredek sziklák között vezet át, ráadásul 500 métert ereszkedik.

Kuranda Scenic Railway – Ausztrália: Cairns és Kuranda Queensland városait köti össze a 34 kilométer hosszú ausztrál útvonal, amit 1882 és 1891 között építettek és a Barron Gorge Nemzeti Park sűrű esőerdőin vezet át. Az útvonal közel esik a sziklák széléhez, az utasok pedig az arcukon érezhetik a vízesés permetét. A vonat 15 alagúton, 93 éles sarkon és 40 hídon robog át.

Lynton and Lynmouth Cliff Railway – Anglia: A 263 méter hosszú vasútvonal Lynton városát köti össze Lynmouth-szal úgy, hogy 58 fokos szögben halad felfelé a hegy tetejére. A két kocsiból álló szerelvény 40-40 főt képes egyszerre befogadni.

(Forrás: noiportal.hu)