A legbiztonságosabb országok listája, ha elbújnánk a harcok elől.BhutanHa figyelemmel kísérjük a híreket, akkor minden nap hallhatjuk, hogy újabb merényleteket követtek el a terroristák, akik már egyre többször támadnak európai városokban, ráadásul a politikusok és nemzetek közötti diplomáciai viták is egyre hevesebbek, ezért nem csoda, ha megfordul a fejünkben, hogy hamarosan kitörhet a III. világháború.

Ha tényleg kirobbannának a harcok, akkor olyan helyzetben találnánk magunkat, amiben el kell döntenünk, hogy az otthonunkban maradunk, és várjuk a sorsunkat, legyen az élet vagy halál, vagy inkább elmenekülünk egy olyan országba, ahol nem várható támadás.

Szerencsére nem egy ilyen terület található a világban, ezért is készülhetett el az alábbi lista azokról az országokról, ahol kivárhatnánk a háború végét.

Málta: Kicsi a bors, de erős, ezt pedig Málta esetében a történelem is bizonyítja, hiszen a kis területű ország sikeresen ellenállt a hódítóknak, és még a legnagyobb uralkodók is kudarcot vallottak, amikor megpróbálták rátenni a kezüket Máltára.

Írország: Habár az ország gazdasága felfelé ívvel, a nemzete pedig gyorsan fejlődik, mégsem nevezhető potenciális támadási célpontnak, mert politikailag független, nem NATO tag, és hadi szempontból is semleges.

Fidzsi-szigetek: A Csendes-óceánon található, meseszép szigetország, biztonságos környezettel vár ránk. A Fidzsi-szigetek ritkán keveredik interkontinentális konfliktusba, ráadásul kevesen élnek a területen, úgyhogy a nagyhatalmaknak nincs oka a támadásra.

Bhután: Elsősorban az egyedülálló elhelyezkedése miatt lehet tökéletesen menedék, ha bekövetkezne a III. világháború. A Himalája természetes védőfalként magasodik az ország fölé, ami politikailag elszigetelt, tehát a vezető nagyhatalmaknak nem érné meg támadást indítani Bhután ellen.

Grönland: Dánia társországa napjainkban is autonóm terület, tehát elmenekülhetünk Grönlandra, ha nem szeretnénk fegyvert ragadni a III. világháborúban.

Tuvalu: A Csendes-óceán egyik szigete semleges területnek számít a háborúk szempontjából. Tuvalu mindentől távol van, a lakossága elenyésző, forrásai pedig „jelentéktelenek”. A nagyhatalmaknak nincs oka arra, hogy támadást indítsanak a sziget ellen.

Svájc: A történelemben mindig is a semlegességéről volt híres az ország, de az is növeli a biztonságát, hogy erős a hadereje, a hagyományai, és a belbiztonsági rendszere, tehát Svájcban is kivárhatjuk a harcok végét.

Új-Zéland: Stabil demokrácia, visszahúzódó természet, ráadásul nem vesz részt a jelentős kulturális vagy interkontinentális viszályokban, tehát biztonságban érezhetnénk magunkat Új-Zélandon.

Chile: Dél-Amerika legstabilabban fejlődő, gazdag országa, amit az Andok ölel körbe. Itt is biztonságban érezhetnénk magunkat, ha menedéket kellene keresnünk.

Izland: Mindent elmond az ország helyzetéről az a tény, hogy a Globális Béke Index 2015-ös listájának az élén végzett Izland. Az ország hasonló adottságokkal rendelkezik, mint az eddig felsorolt országok, tehát biztonságban érezhetnénk magunkat a III. világháború ideje alatt.

(Forrás: femcafe.hu)