Tizenöt dolog, amit nem tudtunk a repülésről.repülőKilencezer méteres magasság. Nincs menekülőút. A pilóta kezében van az életünk. Ezek a tények arról, hogy minek tesszük ki magunkat, ha felszállunk egy repülőre, mégis azt várják tőlünk, hogy ne féljünk, mert a statisztikák is azt bizonyítják, hogy a repülés biztonságos.

A statisztika azonban csak számok, míg az tény, hogy egy pilóta a közelmúltban úgy döntött, hogy öngyilkosságot követ el, és szándékosan a földbe csapta a Germanwings járatát, ezzel rengeteg embert megölve. Amikor tehát felszállunk egy repülőre, akkor semmi szégyellnivaló nincs abban, ha nem érezzük maximális biztonságban magunkat.

Ha ez még nem lenne elég, akkor most tizenöt olyan zavarba ejtő dolgot tudhatunk meg, amiket nagy légitársaságok alkalmazottai meséltek el. Figyelmeztetés: ha ezt elolvastad, akkor többé nem tudsz úgy repülőre ülni, hogy ezek a dolgok ne jutnának az eszedbe!

1. „Amikor az óceán felett repülünk, akkor minden esetben vannak olyan több ezer kilométeres szakaszok, amikor semmilyen módon nem lehet követni a járatot. Ilyenkor tulajdonképpen „eltűnnek” a repülőgépek.”

2. „A két pilóta mindig különböző ebédet kap, és soha nem adhatnak egymásnak a sajátjukból, ugyanis ezzel kerülik el az esetleges ételmérgezést.”

3. „A repülőgépek törzsén található fém nagyjából 3 milliméter vastag. A repülés közben nagyon sok mikroszkopikus repedés keletkezik a szárnyon.”

4. „Tulajdonképpen minden kereskedelmi repülőgépen található egy-két holttest.”

5. „Soha ne kérjetek jeget az italotokba, mert a jégkockatartót nem tisztítják.”

6. „A repülőgépeken mindig csak üveges vizet igyatok, mert a víztárolókat nem gyakran tisztítják, tehát az ottani víz hemzseg a baktériumoktól. Maradjatok az üveges italoknál!”

7. „Soha ne nyúljatok a lehajtható asztalokhoz, mert az utasok azon szokták tisztába tenni a kisgyerekeket.”

8. „Régebben egy nagy légitársaságnál dolgoztam. Láttam, hogy a rakodók kinyitják a bőröndöket, átkutatják azokat, majd ellopnak néhány dolgot.”airplane9. „Több légitársaságnak is dolgoztam, mint gépész. Állandóan olyan repülőgépekkel volt dolgom, amelyeken nem elhanyagolható problémák vannak.”

10. „Régebben a katonaságban repülőgépekkel foglalkoztam. Később repülőtereken dolgoztam, és rengeteg hibát találtam a használatban lévő gépeken. Olyan problémákat vettem észre, amelyek miatt a katonaságban nem engedték volna felszállni a repülőket. Mindig szóltam a gépészeknek, de a járatok így is felszálltak.”

11. „Egész listányi kellék van, amelyek nélkül felszállhatnak a repülőgépek.”

12. „Korábban légiforgalmi irányítóként dolgozta. Nagyon sok rémtörténetet hallottam azoktól, akik összeomlottak munka közben. Előfordult például, hogy mind a két pilóta elaludt repülés közben.”

13. „Időnként kitakarítják a repülőgépeket, de az változó, hogy ez milyen gyakorisággal történik. Olykor heti 1-2 alkalommal. Máskor akár egy hónap is eltelhet két nagytakarítás között.”

14. „A személyzet gyakran másnapos, vagy felírt gyógyszert szednek, hogy mindig mosolyogjanak.”

15. „Nagyon veszélyes hajnalban, alkonyatkor és éjszaka repülni, mert ezekben az időszakokban fordulnak elő a leggyakrabban a madarakkal kapcsolatos balesetek.”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)