Az Egyesült Államokban kinőtte a földi utakat a szolgáltatás.UberChopperHazánkban még nagy a vita az Uber körül, aminek a létezésének a taxisok egyáltalán nem örülnek, ám külföldön az Uber olyannyira hétköznapinak számít, hogy a földi utak mellett a vízre is betört a szolgáltatás Miamiben, Sydneyben és Isztambulban, sőt, a légi utak meghódítása is elkezdődött.

Az Egyesült Államokban Utah-ban, a Sundance fesztiválon tesztelték először a legújabb Uber-szolgáltatást, ahol helikopter vette fel a céljukhoz igyekvő az utasokat. A szolgáltatás igénybe vevőért házhoz ment az autó, amit természetesen az Uber küldött, majd az utasok ezzel jutottak el az „igazi” közlekedési eszközhöz, ami egy Airbus H125-ös és H130-as helikopter, ugyanis az európai cég szerződést kötött az Uberrel.

2013-ban szintén próbálkoztak egy hasonló kísérlettel, ami az UberChopper nevet kapta, és a New York székhelyű Blade állt mögötte. Az utakat New York és Hamptons között ajánlották, közel 3 ezer dolláros áron.

A szolgáltatást azok vehették igénybe, akik valamilyen eseményre, például a Tennessee állambeli Bonaroo zenei fesztiválra indultak, 1500 dollárért, vagy a Forma-1 austini nagydíjára siettek, ami 400 dollárba került.

Az Uber helikoptert az Egyesült Arab Emírségekben, Dubajban és Abu Dhabiban is kipróbálhatták az utasok tavaly november végén, a Forma-1-es nagydíj idején. Cannes-ben a filmfesztivál alatt lehet igénybe venni a szolgáltatást, amire a megszokott Uber szabályok érvényesek, Indiában pedig Uber-riksa igényelhető.

(Forrás: globoport.hu)