A digitalizáció teljes mértékben megváltoztatta világunkat. Emlékezzünk vissza, amikor az első mobiltelefonjainknak mennyire örültünk, hiszen már nem kellett arra várnunk, hogy hazaérjünk, ha valakit sürgősen el akartunk érni. A számítógépek egyfajta kiváltságok voltak, ugyanis nem minden háztartásban voltak elérhetőek. Hatalmas dolognak számított az, ha valaki rendelkezett számítógéppel.

okos eszközök használata

okos eszközök használata

Az internet hatalmas változásokat hozott életünkbe. Gondoljunk vissza az első e-mail címünkre, vagy amikor beregisztráltunk az első közösségi oldalra. A számítógépre le tudtunk tölteni csevegő programot is, amelynek segítségével bármikor kapcsolatba tudtunk lépni barátainkkal, és ismerőseinkkel. Ahogyan haladtunk előre az időben, a technológia innovációja elérte az eszközöket is. A számítógépek monitorait leváltották az LCD monitorok, amelyek sokkal praktikusabbak, mert kényelmesebben elférnek bárhol. Ezt követően a számítógépeket leváltották a laptopok, és szinte már a legtöbb munkahelyen csak laptopokon dolgoznak.

A mindennapokban a táblagépek nyújthatnak segítséget számunkra, ha mondjuk kirándulni, megyünk, és fotót szeretnénk csinálni. A mobiltelefonokat leváltották az okos telefonok, amelyeken szinte már mindent csinálhatunk. A telefonhíváson, és az SMS küldésen számtalan funkciót elérhetünk a készülékeken, többek között tranzakciókat intézhetünk, vagy akár vásárolhatunk is online. Mindezeken kívül filmeket is nézhetünk, vagy zenét is hallgathatunk rajtuk. Ma már lényegében bárhol és bármikor internetezünk.

Hajlamosak lehetünk több időt szentelni okos kütyünknek, mint barátainknak. Amikor találkozunk velük és beszélnek hozzánk, előfordulhat, hogy akkor is okos telefonunkkal vagyunk elfoglalva. Természetesen elkerülhetetlenné válik, hogy ne nyomkodjuk készülékünket, de ügyeljük arra, hogy legalább akkor ne tegyük, ha találkozunk barátainkkal, ismerőseinkkel. Egyrészt azért, mert ez merőben tiszteletlenség a másik felé, miközben beszél hozzánk, másrészt pedig nem illik. Törekedjünk arra, hogy sokkal több figyelmet, és tiszteletet tanúsítsunk a másik felé, és legalább akkor ne foglalkozzunk azzal, hogy mi van a világhálón, amikor értékes órákat tölthetünk el azokkal, akik fontosak számunkra.
Egyébként az okos telefont hasznos dologra is használhatjuk, például álláskeresésre, ha éppen sürgősen új munkára lenne szükségünk. Az állás Miskolc oldal egyaránt elérhető a laptopokon, és okos telefonokon is. Napjainkban egyre inkább elterjedtebb a szellemi munka, és egyre kevesebben szeretnének végezni fizikai munkát. mérnöki pozícióba szoktak keresni alkalmazottakat a vállalatok. Ezek kiváló pozíciók szoktak lenni, hiszen sokszor egy életen át tartó tanulással járnak. Véleményem szerint az ilyen továbbképzések, amikor a cég rendszeresen szokta küldeni a mérnököket igazán szórakoztatóak és hasznosak. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy egy kisebbfajta kiváltság, hogy a munkavállaló megengedheti magának, hogy élethosszon át tanuljon és fejlődjön. Hiszen ő minden egyes kitanult szakkal értékesebb lesz, mint munkavállaló és több mint ember!