Hála a folyamatos kutatásoknak, újabb különleges részleteket ismerhetünk meg a régi civilizációról.Edwin Longsden LongAz ünnepek alatt egy fából készült múmiát mutattak be a vendégeknek: Edwin Longsden Long „Az egyiptomi ünnep” című képén a szolgák egy valódinak tűnő múmiát cipelnek a közönség előtt. Hérodotosz magyarázata szerint a múmia fából készült, és azt a célt szolgálta, hogy jelképezze a halott embert, ezzel emlékeztetve a vendégeket az élet átmeneti változásaira. A múmiát ezekkel a szavakkal kísérték: „Nézz rá, igyál, és élvezd az életed, mert ugyanaz lesz a halálod után!”

A sör olyan fontos volt, hogy maga a fizetés is lehetett: Az egyiptomiak abban hittek, hogy a túlvilág egyik istene, Osiris, megtanította nekik, hogy hogyan készül a sör. Az ókori sör annyira sűrű volt, mint a tej. A tökéletes szomjoltó íze savanyú, kissé kesernyés lehetett.

A sör fontosságát jól mutatja, hogy annak idején a katonák, a tisztviselők és a piramis építői sört kaptak fizetségül. A házasságot kötő fáraók írásbeli elkötelezettséget vállaltak, hogy naponta 10 db kenyeret és 2 tégely sört biztosítanak a házastársaiknak.

Illatos kúpok a fejen: A kúpokat viaszból vagy faggyúból készítették, mirha, fahéjas olaj és egyéb aromás anyagok keverékével. A kúpokat szalagokkal erősítették a parókájukhoz. A forró egyiptomi éghajlat hatására a viasz vagy a faggyú elolvadt, az embereket pedig körülvette az illat. Az illóolajok elkergették a vérszívó rovarokat.

Különleges hozzáállás a cipőkhöz: Az egyiptomiak, még a fáraók is, általában mezítláb jártak. A nemesek szandáljának talpát az ellenségeik nevével, vagy arcképével díszítették, hogy ezáltal megsebesítsék azokat.

Az egyiptomiak abban hittek, hogy a szandálra szükség lehet a túlvilágon, ezért az elhunyt közelébe tették. A fáraók szandálját általában aranyból készítették, ám az életben nehéz lett volna ezekben az arany szandálokban sétálni.

Temetkezési portrék: Amikor a Római Birodalom egyik tartományává vált, akkor Egyiptomban a temetkezési maszkokat felváltották a portrék, amik a száraz éghajlatnak köszönhetően nem mentek teljesen tönkre.

Az egész jó állapotban ránk maradt portrék lehetővé teszik számunkra azt, hogy megnézhetjük, hogy hogyan néztek ki a korszak emberei. A temetkezési portrékon alapvetően mindenki fiatal, mert azokat jóval az emberek halála előtt készítették el.

A családtagok külön reggeliztek: Az egyiptomiak, különösen a nemes családok körében a családfő egyedül reggelizett, miután befejezte a reggeli fürdőjét. A nők közvetlenül a család feje után ehettek. A család tagjai általában délután vagy este ülte körül az asztalt.

Szeretet a háziállatok iránt: Az ókori egyiptomi volt az első olyan nép, amely háziállatokat tartott. Azt mindenki tudja, hogy mennyire szerették a macskákat, de a kutyák, az íbiszek, a sólymok és a majmok is a kedvenc állataik közé tartozott.

Néhány történelmi nyomból az derült ki, hogy a kutyák és a majmok segíthettek a katonáknak a járőrözésében. Az egyiptomi tulajdonosok a túlvilágon is maguk mellett akarták tudni a kedvenceiket.

Különleges frizura gyerekeknek: Az ókori egyiptomiak, főleg a nemesek, ismertek arról, hogy leborotválták a hajukat, amit parókával helyettesítettek. A gyerekek esetében csak az egyik oldalon borotválták le a hajukat, míg a másikon meghagyták, mert ezt az „ifjúság oldalának” nevezték. Egyesek szerint a frizura védett a tetvektől, de az sem kizárt, hogy szakrális célja volt.

Egyiptomi nők nem haboztak olyan ruhákat viselni, ahol szabadon maradhattak a melleik: Kalaszirisznek nevezték az egyiptomi nők által viselt, szoros ruhát, amihez egy vagy két pánt tartozott. A holmi a mell alatt kezdődött, így azok elől maradhattak.

A táncosok nem viseltek ruhákat: Az ókori Egyiptomban a női táncosok átlátszó ruhában vagy anélkül jelentek meg a nézők előtt. A nők talán csak szoknyát és övet, míg a férfi táncosok kötényt viseltek.

(Forrás: noiportal.hu)