Hagyományos tárgyakat alakítottak át fegyverré a háborús időkben.lisztAz emberi kreativitás határtalanságának köszönhető, hogy bármiből készíthetünk önvédelmi fegyvert, így az olyan hagyományos tárgyakból is, mint a sisak vagy a sétapálca. A háborús időkben különösen fontos, hogy új fegyvereket találjanak fel az emberek.

Íme néhány példa!

Pisztolykulcs: Az amerikai feltalálók 1854-ben találták ki, hogy pisztolyt építenek a kulcsokba. Ebben az időben a börtönökben gyakran rátámadtak az őrökre a rabok, ha kinyílt a cellaajtó. Ez adta az ötletet, hogy a cellák kulcsaiba építsenek fegyvert, mert így az őr az ajtó nyitása közben is fel tudja tartóztatni a támadóját.

A fegyverrel nehéz volt célozni, és csak akkor lehetett használni, ha az őr kezében szivar volt, amivel meg kellett gyújtania a lőport, ám mégsem ez okozta a legnagyobb problémát, hanem az, hogy a rabok eleve az őrök kulcsát akarták megszerezni, ha pedig ez sikerül, akkor nemcsak kulcsuk, hanem fegyverük is lett volna.

Kakibomba: Az emberi ürüléket legalább ezer éve felhasználják a háborúkban. 2009-ben Alekszander Georgovics Szemenov, orosz feltaláló egy olyan tankvázát talált ki, amiben volt egy külön rész a dolog elvégzéséhez. Ez után az ürülék a robbanóanyagokkal teli cellába kerül, ahonnan ki lehet lőni az ellenségre.

Szemenov szerint a lőszernek pszichológiai és politikai hatása van, de valójában csak azt akarta, hogy széklet kerüljön a megsebzett ellenségre.

Jemima néni lisztje: George Bogdan Kistiakowsky, katona, tudós és a CIA elődszervezetének tagja a második világháborúban találta fel azt az ehető lisztet, ami bomba volt. A liszthez HMX robbanószert kevertek, majd elnevezték az akkoriban híres amerikai márka után Jemima néninek.

A találmányt kenyerek vagy muffinok sütéséhez használták, ám könnyen gyomorrontást lehetett kapni tőle. Az amerikaiak a kínai hadseregnek is adtak a lisztből, de nem sütésre, hanem arra, hogy bevessék a japánok ellen.

Sétapálca: Az 1850-es évek etikettje szerint az úriemberek sétapálcával jártak, ám ez azt jelezte, hogy a tolvajoknak, hogy az illető vagyonos személy. Emiatt született meg az az ötlet, hogy a botokból alkossanak fegyvert, aminek eredményeként megjelentek a sétapálca pisztolyok és kardok, aminek a hüvelye a sétapálca volt.

Kubotan: A japán Takayuki Kubota találta fel a 14 centi hosszú kulcstartót és botot az 1960-as években. A bottal a test érzékeny részeit lehetett megütni, a támadót pedig különféle fogásokkal le lehetett fogni. Az 1970-es években a Los Angeles-i rendőrség nagyon megszerette a találmányt, amit később az FBI és a CIA is használt.

Sisak: Az első világháborúban találta fel Albert Bacon Pratt a „sisak pisztoly” nevű találmányt, aminek a lényege az volt, hogy a sisakra fegyvert szereltek. A szerkezeten nehéz volt meghúzni a ravaszt, mert a viselőnek egy csőbe kellett levegőt fújnia, hogy a sisak elején elsüljön a pisztoly.

A célzás úgy nézett ki, hogy amerre a sisak viselője fordul, arra lő a pisztoly. A legnagyobb probléma mégsem ez volt, hanem az, hogy a visszarúgás megsebesítette a lövész nyakát. Pratt ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a sisakban található rúgó segíthet ellensúlyozni a visszarúgást.

A sisak pisztoly egyébként főzésre is használható volt, ha a viselője levette, ám senkinek sem kellett olyan sisak, amin pisztoly van és még főzni is lehet benne.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)