A történelem leghíresebb kardjai.swordAz Excalibur jut először az eszünkbe, ha a múlt leghíresebb kardjaira keresünk példát, pedig akad még néhány, ami legalább olyan hírnevet érdemelne, mint a britek kőből kihúzott fegyvere, már csak azért is, mert ezek némelyikét a saját szemünkkel is megnézhetjük.

A Kusanagai: A legenda szerint egy nyolcfejű kígyó teste lakózik a Kusanagiban. A lényt a viharok és tengerek istene ölte meg. A kard ikonikus jelképe a japán birodalmi királyságnak, hiszen ez jelképezi, hogy az uralkodó az istentől kapott jogot a hatalomgyakorlásra.

A legendás kardot az Atsuta szentélyben, a Nagano prefektúrában őrzik, a látogatók elől elzárva, ugyanis csak az a birodalmi koronázási ceremóniák lebonyolításakor veszik elő.

Goujian kardja: 1965-ben lepődtek meg a régészek, amikor Kína egyik sírjában megtaláltál a 2000 éves kardot, ami a kora ellenére sem rozsdásodott be. A vizsgálatokból kiderült, hogy a kard Yue király kardgyűjteményének legendás darabja, a Goujian, amiről azt írták egy szövegben, hogy az „ég és a föld kombinált erőfeszítéseivel készül” kard volt az uralkodó kedvence.

A tesztekből az is kiderült, hogy a Goujian azért maradhatott fenn ennyire jó állapotban, mert Yue kardkovácsai már voltak annyira jó kohászok, hogy rozsdamentes ötvözeteket építsenek a pengékbe, ráadásul a hüvely majdnem légmentesen zárt, ami megakadályozta az oxidációt.

Kard a kőben: Az olaszországi Monte Siepi kápolnában található a kőbe ágyazott ősi kard, amiről azt feltételezik, hogy ez lehet az igazi Excalibur, vagy legalábbis ez ihlette a brit legendát. Az olasz kard története arról szól, hogy a XII. században Szent Galgano előtt megjelent Mihály arkangyal, aki azt parancsolta, hogy a férfit hagyjon fel a bűnös életvitelével.

Galgano úgy gondolta, hogy az életmódváltás legalább olyan nehéz, mint a kőfejtés. Ezt bizonyítandó megpróbálta a kardját belevágni egy sziklába. Galgano legnagyobb döbbenetére a penge úgy vágta át a sziklát, mint a vajat.

A kard ma is a kő rabja, míg Galgano életmódot váltott és szentté avatták. Habár azt hihetnénk, hogy ez a legenda teremtette az Excalibur történetét, mégis az megelőzte Galgano-t, de röviddel az ő idejében történt.

Luigi Garlaschelli a Pavia Egyetem munkatársa nemrég a XII. századra datálta a kőbe zárt kard keletkezésének idejét, ami azonos Szent Galgano életének idejével.

A hét elágazású kard: 1945-ben találták meg a japán Isonokami szentélyben a különleges kardot, aminek a kialakítása szokatlan a hat oldalirányú kisebb pengékkel. A hetedik elágazásnak a pengét tekintik.

A nagyon rossz állapotban lévő kard ma is a szentélyben található, de a közönség nem tekintheti meg. A szakértők abban egyetértenek, hogy a kardot az egyik koreai Baekje király ajándékozta az egyik japán Yamato uralkodónak.

A történészek a Nihon Shoki-ban (Japán Krónikájában) találtak egy részt, ami megemlíti, hogy egy ugyanilyen kardot kapott a misztikus sámán, Jingu császárné. A penge tökéletesen megbízható forrásokkal rendelkezik Kínában, Koreában és Japánban, sőt, magát az Isonokami szentélyt is megemlítik a Nihon Shoki idejéből származó más dokumentumok.

(Forrás: noiportal.hu)